• 11 és 16 év közötti fiatalok szokásait vizsgálták a loot boxok kapcsán
  • 31 százalék nem tudta megmondani, hogy mennyit költött eddig

Vannak olyan európai országok, ahol már tiltólistára kerültek a loot boxok, az Egyesült Királyság azonban "egyelőre" semleges területnek számít: még nem foglaltak állást, de vizsgálják, hogy milyen hatással vannak a fiatalokra, illetve hogy szerencsejátéknak minősülnek-e. Ezt bizonyítandó, a Gambling Health Alliance most közzétette egy felmérés eredményét, melyben 11 és 16 év közötti brit fiatalok szokásait vizsgálták a loot boxok kapcsán.

a-fiatal-jatekosok-egyharmadanak-fogalma-sincs-mennyi-penzt-kolt-loot-boxokra.jpg

A felmérés egyik legérdekesebb tanulsága az, hogy a válaszadók 31 százaléka nem tudná megmondani, hogy mennyit költött eddig loot boxokra. Akadnak emellett súlyosabb esetek is: 15 százalékkal fordult már elő, hogy engedély nélkül vettek el pénzt a szüleiktől, hogy vásároljanak, 9 százalék állította azt, hogy kért már kölcsön úgy loot boxra, hogy később nem tudta visszafizetni, de akadt három olyan válaszadó is, aki azt állította, hogy a szüleiknek hitelt kellett felvenniük, hogy fedezzék a szenvedély költségeit.

11 százalék állította azt, hogy napi vagy heti szinten vásárol loot boxokat, míg 27 százalék havonta költekezik. Ennek mértéke is igen változó természetesen, mindenesetre a válaszadók negyede mondta azt, hogy költött már 100 fontnál többet ilyen módon egy játékra.