Olyan sok Frankenstein feldolgozás született az elmúlt évtizedekben (a Dr. Frankenstein például 1931-ben látott napvilágot), hogy azt gondolhatnánk, ma már nincs értelme hozzányúlni Mary Shelley 1818-as klasszikusához. A rémmesék terén meglehetősen tapasztalt Guillermo del Toro (A faun labirintusa, Penge 2, Hellboy, Rémálmok sikátora) ugyanakkor ezúttal sem okozott csalódást, hiszen hiába ismerjük betéve Victor Frankenstein és az ő teremtménye történetét, a rendező szerelemprojektje szinte mindenkit (legyen az kritikus vagy néző) levett a lábáról, ráadásul nézettség terén is van mit mutogatnia a Netflixnek.

A kép forrása: Netflix
A streaming szolgáltató nemrég megosztotta az előző hétre vonatkozó nézettségi adatokat, amiből kiderült, hogy a november 7-én debütált adaptációnak mindössze három nap alatt sikerült az élre törnie, méghozzá 29,1 millió megtekintéssel. A Deadline cikkéből megtudhattuk, hogy az Oscar Isaac, Jacob Elordi, Mia Goth és Christoph Waltz főszereplésével készült Frankenstein nem kevesebb mint 72 országban végezte az első helyen, és 93 országban került be a Top 10-be – bravúros teljesítmény egy lerágott csontnak tekinthető sztoritól, nemde?
Ha engem kérdeztek, teljesen megérdemelt a siker, mert bár akadnak kisebb hibái a filmnek, az atmoszféra végig magával ragadó, a színészek brillíroznak (különösen a Teremtményt életre keltő Jacob Elordi), az operatőri munka pedig egyenesen páratlan – ha Dan Laustsen nem kap Oscart a munkájáért, nincs igazság ezen a Földön. Nektek is bejött Guillermo del Toro legújabb rendezése?
A borítóképek forrása: Netflix


