Hiába bővült a PlayStation palettája olyan új IP-kel, mint a Horizon vagy a Marvel's Spider-Man, a Sony konzoljának említésekor még mindig a God of War az első, amely eszébe jut az embereknek. A senkit és semmit nem kímélő Kratos a PS2 debütálása óta meghatározó szerepet tölt be a márka életében, és míg a legtöbb széria hajlamos elfáradni két évtized alatt, addig a sokat látott félisten izmai még most is erőtől duzzadnak. Az Alinea Analytics nemrég konkrét számokkal is alátámasztotta ezt az állítást, kiderült ugyanis, hogy nem jól, egyenesen fantasztikusan fogy a sorozat legutóbbi darabja, a God of War Ragnarök.
Az elismert elemző, Rhys Elliott tegnapi X-posztjából megtudhattuk, hogy nem kevesebb mint 21,6 millió példány talált gazdára a programból a megjelenése óta, ami 1,4 milliárd dolláros bevételt jelent. Azért ez már egy szabad szemmel is jól látható összeg, nem igaz? A kópiák túlnyomó többségét (20,1 milliót) PS4-en és PS5-ön sikerült értékesíteni, míg Steamen mindössze 1,6 millió felhasználót érdekelt a skandináv végítélet – ezek után nem túl meglepő, hogy a Sony hátat fordított a PC-seknek.
Ha a teljes eladás esetleg nem lenne elég ámulatba ejtő, csak idén 1,1 millió ember ugrott rá a Santa Monica Studio 2022-es remekművére, amivel messze lekörözi a siralmas eladásokat produkáló Gears of War: E-Day-t. Persze tisztában vagyok vele, hogy az egyébként remekül sikerült előzmény az Xbox Game Passnek „köszönheti” a pénzügyi kudarcot, de egy ideje már a Ragnarök is elérhető a PlayStation Plus Extrában (melynek keretében amúgy 6,7 millió játékos lóbálta meg eddig a Leviatán fejszét), mégsem csökkent a vásárlási kedv. Az Amazon Dave Bautistával erősítő adaptációja valószínűleg új lendületet ad majd a szériának, ahogy a május 20-ra halasztott God of War Laufey is zajos siker elé néz, szóval elég valószínű, hogy a PlayStation legnagyobb zászlóshajója még jó ideig fogja szórakoztatni a rajongókat.
Borítókép forrása: PlayStation