A Gearbox nemsokára leleplezi az új Duke Nukem-játékot

Több mint egy évtizedig tartó fejlesztés után a nyár elején megjelent Duke Nukem Forever nem hozta az elvártakat, sőt meg sem közelítette azokat. Egy bugos, felemás és többnyire élvezhetetlen játékot kaptunk, ami megérdemelten kapott 50% körüli átlagot a Metacriticen. A Gearbox azonban büszke a teljesítményükre, és a kudarc sem tántorítja vissza őket, hiszen egy új játékon dolgoznak. <br />

A Penny Arcade Expón a Gearbox társalapítója, Randy Pitchford elmondta, hogy büszke arra, amit a csapata összehozott, hiszen ő maga is egy katasztrófára számított, de végül kellemesen csalódott.

„Remélem, hogy azért néhány ember élvezte. Mikor elkezdtem turkálni az eredeti fejlesztők által hátrahagyott dolgok között, egy katasztrófára számítottam, de végül kellemes meglepetés ért. Jól szórakoztam, és örülök, hogy nem csak megmentettük ezt a sorozatot, de egyúttal meg is mutathattuk az embereknek, hogy min dolgozott a 3D Realms az elmúlt években. És arra is büszke vagyok, hogy mi mindent adtunk a játékhoz -- azt hiszem, egy kicsit jobbá tettük.”

A Gearbox persze még nem végzett a franchise-zal, és tervbe vették, hogy elkészítenek egy új játékot, melyet teljes egészében, az alapoktól kezdve ők raknak össze. Részletek persze még nincsenek, de Pitchford azt ígéri, hogy hamarosan bejelentést tesznek.

„Azt szerintem mindenki tudja, hogy mikor a Gearbox megvásárolta a Duke Nukem-jogokat, nem csak azért csináltuk, hogy elhozzuk nektek a DNF-et, hanem azért is, hogy egyszer elkészítsük a saját változatunkat. Erről természetesen hamarosan beszélni is fogunk, de nem ma.”