• A Google saját konzollal törne be a játékpiacra
  • A cég játékfejlesztőket is megkörnyékezett már
  • „Yeti” kódnéven ismeretes a rejtélyes hardver

Maga a hír abból a szempontból nem újdonság, hogy korábban is hallottunk már pletykákat arról, hogy a Google packázik a játékiparba való beszállsá gondolatával, de most egyre biztosabbnak tűnik a dolog. A Kotaku értesülései szerint az internetes cégóriás is beszállna a játékiparba, és egyből három fronton támadna: streaming szolgáltatással, hardverrel és fejlesztőstúdiókkal.

A meg nem nevezett források egybehangzó állítása szerint a Google már márciusban a GDC 2018 során és újabban az E3 2018 alatt is megkörnyékezett pár fejlesztőstúdiót a csak „Yeti” kódnéven emlegetett platformra való fejlesztés ötletével, vagy közvetlen ajánlatott tett a felvásárlásra. Ami viszont már bizonytalanabb, az a hardver mibenléte, ugyanis könnyen elképzelhető, hogy kifejezetten a streaming alá fejlesztik, azaz „izomzatban” nem veszi majd fel a versenyt a kurrens konzolokkal, de ugyanilyen könnyen lehet ennek ellenkezője is igaz.

google-console-abstract.jpg

Persze csak találgatás, bár a trendek a streamelés felé mutatnak: azaz egy szerverközpontban fut a játék, melyet az interneten keresztül játszunk otthon egy gyengébb eszközről, akár tabletről is. Persze ehhez elengedhetetlen a kiváló sávszélesség, mely felveti a kérdést, hogy világszinten mennyire lenne életképes egy csak erre támaszkodó rendszer, hiszen nem mindenhol van stabil és gyors net – jelenleg.

Akárhogyan is, a Google már most rengeteg pénzt öl a dologba, januárban felvették az Xbox és Playstation múlttal rendelkező menedzsergurut, Phil Harrisont, és tapasztalt játékfejlesztőktől a marketingesekig csábít át embereket más vállalatoktól.

console-controllers.jpg