Kiderült, hogy egy vadonatúj A Gyűrűk Ura játék készül, ami minden eddiginél nagyszabásúbb lehet. A játékhoz közel álló források az Insider Gamingnek azt mondták, hogy az új cím finanszírozását legalább részben az Abu Dhabi Investment Office (ADIO) fogja biztosítani. A források szerint a finanszírozás összege nagyjából 100 millió dollárra tehető, noha eddig még nem ütötték nyélbe – viszont ez belátható időn belül megtörténhet. Kiderült az is, hogy a játék egy TPS-nézetet használó akciójáték lesz, amelyet úgy terveztek, hogy „versenyezzen a Hogwarts Legacy-vel” – ejha! Ez azért nem kicsi vállalás, és jól tükrözi, hogy mik a tervek a játékkal. Röviden: végre elhozni a rajongóknak azt, amit nagyjából a The Return of the King játékadaptációja óta várnak.
Szóval valami baromi nagyszabású dolog készülődik itt, kérem szépen! Az ADIO mellett több fél is részt vesz a játék fejlesztésében, köztük az Embracer, a Revenge és más stúdiók. Az Insider Gaming felkereste ezeket a stúdiókat, ám egyelőre senki nem kommentálta a híreket, sőt kijelentették, hogy holmi pletykákkal ők nem foglalkoznak. Mit ne mondjak, a The Lord of the Rings: Gollum talán épp itt az ideje egy valóban tisztességes A Gyűrűk Ura játéknak, ami jókora open-world térképpel rendelkezik és kismillió felfedeznivalót rejt magában – mi biztosan vevők lennénk rá!
Borítókép forrása: GamesRadar