Valamikor idén fog megjelenni a Deus Ex: Human Revolution Director's Cut, az alapjáték kiegészített és több ponton javított változata. Attól azonban nem kell tartani, hogy ennyi idővel az eredeti megjelenés után a Square Enix le akar minket húzni, ugyanis a kiadó kommunikációs osztályának vezetője, Ryan Arbogast elárulta: bár pontos árat még nem tudnak, biztos, hogy 60 dollárnál kevesebbet fognak elkérni érte. Több viszonteladó egyébként már listázza a terméket, a Wii U verziót 50, a PS 3 és X360 változatot pedig 30 dolláros áron, ami egybecseng Arbogast szavaival.

A rendezői változat javított grafikát, mesterséges intelligenciát és főellenség-harcokat tartalmaz, lesz fejlesztői kommentár, New Game+ játékmód, illetve mindegyik verzió képes egy második képernyőt használni, amin az eszközkészlet, a különböző menük és a térkép jelenik meg. Igen, ez PC-re is vonatkozik, ám hogy ezt hogyan oldották meg, az még kérdéses -- Wii U-n értelemszerűen a gamepad, Xbox 360-on egy SmartGlass kompatibilis eszköz, PS3-on pedig a Vita lesz a segítségünkre.

A Wii U változat egyébként exkluzív, a többi platformon nem elérhető tartalmakat is rejt, úgymint a menüből elérhető 300 oldalas tippek-trükkök útmutató, új fejlesztések Jensen koma számára, és egy olyan lehetőség, amivel a barátaink számára jegyzeteket és üzeneteket hagyhatunk játékon belül.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!