• Battlefield 5 pletykák jöttek
  • A Battlefield 5 a jövőben játszódik
  • Az egyik szerint csak Amerikában játszunk egy puccsot követően
  • A másik szerint az oroszokat verjük vissza Európában
  • Egyik infót sem erősítette meg senki
  • Erős a gyanú, hogy mind a kettő kacsa

A Nintendo NX hoax óta óvatosnak kell lenni, ugyanis a hamisítványok készítésének „művészetét” új szintre sikerült emelni, egyúttal pedig ez azzal is járt, hogy nagyobb szkepticizmussal tekintünk mindenre, ami kétes forrásból érkezett -- most például a Battlefield 5 kapcsán előkerült anyagokra.

A BATTLEFIELD 5 A JÖVŐBEN FOG JÁTSZÓDNI, TALÁN.

Az egyik előkerült információcsomag szerint a Battlefield 5 a közeljövőt mutatja be, amikor is egy puccs után háborús helyzetbe süllyed az Egyesült Államok. A főszereplőnk ezúttal egy nő lesz, akivel javarészt Észak-Amerikában harcolunk. A forrás szerint a játék leglátványosabb része az időjárás rendszer lesz, ami tornádókat, óriási viharokat, áradásokat és hóesést is tud.

A multiplayer öt kaszttal érkezik, ezek szerepét pedig női és férfi karakterként is betölthetjük, ami pedig a pályákat illeti, ezeket különböző napszakokban is játszhatjuk majd. A bejelentés a június 12-ei EA Play eseményen lesz, rögtön után pedig kezdődik a bétateszt. Íme, pár állítólagos kép az alfa változatból:

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Más információk szerint nem ennyire egyértelmű az, hogy a Battlefield 5 a közeli jövőben játszódik, de az állítólagos DLC tervek erre engednek következtetni. A másik infó szerint szintén június 12-én mutatkozik be a játék, amely a Battlefield 5: Eastern Front nevet kapta, a történet viszont itt arról szól, hogy az oroszok invázióját fogjuk visszaverni, mégpedig az európai seregekhez csatlakozva. Főleg Kelet-Európában harcolnánk, Kijevben, Vilniusban, Minszkben és Tallinnban.

A forrás nem tesz említést a multiplayer módról vagy egyéb fejleményekről, de arról igen, hogy december 6-án lesz a premier és négy betervezett DLC van -- ismétlem, ez nincs megerősítve. A Fallen Dragon klasszikus pályákat hozna, a Prototype Warfare futurisztikus járműveket, a Titan Assault egy új játékmódot, a Titan Conquestet, az Independence Day pedig a Pan Asian Coalition elleni harc hadszíntereit. Mindegyik DLC négy pályát tartalmaz.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Na, már most, legalább az egyik forrásnak hamisnak kell lennie, olyan ugyanis nincs, hogy puccs van az Egyesült Államokban, de közben az oroszokkal is harcolnak Európában. Az a kérdés így, hogy melyik infó nem stimmel, de az ösztöneim azt súgják, hogy mind a kettő kacsa. Ti mit gondoltok?