Teljesen a semmiből robbant be, most pedig már a jövőjéről beszél mindenki. A Windrose gyakorlatilag pont az a kalózos open world játék, amit a Ubisoftnak kellett volna összehoznia a Skull & Bones címmel, de ez végülis nem sikerült a nagy múltú stúdiónak. Mindenesetre az űrt sikerült betölteni egy új fejlesztőcsapatnak ezzel a coop-os kalózos mókával. Ám ami eddig örömteli és mulatságos volt, az mostanra már egy cseppet megosztja a közösséget. A játékért felelős Kraken Express ugyanis nem akarja folyamatosan apróbb patchekkel fárasztani a közösséget, inkább nagyot robbantana. Ez viszont azt jelenti, hogy várni kell. Nem is keveset.
A csapat teljesen egyértelművé tette, hogy a jövőben nem heti update-kben gondolkoznak, ehelyett inkább hónapokig dolgoznak egy-egy nagyobb frissítésen, amelyek konkrétan egy mini kiegészítőnek felel meg. Az első ilyen már készül is, és egy teljesen új biome-ot hoz majd be Ashlands néven. Hogy pontosan mi lesz benne? Egyelőre még ők sem tudják teljes részletességgel, mert a roadmap jelenleg is formálódik, hiszen figyelembe veszik a játékosok visszajelzéseit, és ezt vegyítik a saját ötleteikkel. Ez a hozzáállás elsőre kockázatosnak tűnhet, de van benne logika. A kisebb frissítések gyakran gyorsan elhalnak, míg egy nagyobb, tartalmas update képes újra felpörgetni a játékot. A Kraken Express lényegében azt szeretné, ha az emberek inkább egy kicsit türelmesebbek lennének, és ha visszatérnek majd a játékhoz, akkor legyen miért. Ez egy elég tudatos stratégia, főleg egy olyan játéknál, ami villámgyorsan lett népszerű. Az első nagy update-re egyébként legalább 6 hónapot kell várni. Ez early accessnél nem példátlan, de a mai, instant tartalomhoz szokott közegben simán azt eredményezheti, hogy elfordul a rajongótábor egy része a játéktól. A fejlesztők szerint viszont csak így lehet igazán minőségi és tartalmas bővítést csinálni. A közösség persze már most kettészakadt. Van, aki örül ennek a mentalitásnak, mások viszont attól tartanak, hogy a hype addigra elfogy.
Borítókép: Steam