Nem Ben Affleck az egyetlen hollywoodi híresség, aki otthonosan mozog a videojátékok világában. Terry Crews például köztudottan nagy gamer, Millie Bobby Brown a GTA-sorozatért rajong, Andy Serkis pedig a Clair Obscur: Expedition 33 egyik fontos szereplőjét, Renoirt keltette életre. Úgy tűnik tehát, hogy a sztárok sem feltétlenül csak a vörös szőnyeges eseményekkel töltik el minden szabadidejüket, akadnak köztük olyanok is, akik inkább a képernyő előtt kapcsolódnak ki. Közéjük tartozik Ben Affleck is, aki nemrég megosztotta videojátékos múltját. Mint kiderült, a StarCraft annak idején három teljes évre beszippantotta, a Good Will Hunting írása közben rendszeresen Doomozott, manapság pedig a Valorantban próbálja felvenni a versenyt a nála jóval fiatalabb játékosokkal. Az Oscar-díjas színész és rendező az október 12-i Happy Sad Confused podcastban meglepően őszintén mesélt játékos múltjáról, és mint kiderült, egy időben annyira beszippantotta a StarCraft, hogy szinte minden szabadidejét a Blizzard legendás stratégiai játékával töltötte.
Affleck elmondása szerint éppen akkoriban vált igazán híressé, amikor rátalált a StarCraftra, amely aztán három teljes évre gyakorlatilag átvette az irányítást az élete felett. A színész saját bevallása szerint ebben az időszakban szinte semmi mást nem csinált, csak otthon ült és játszott. Nem éppen a szokásos hollywoodi életmód, de aki valaha is elveszett egy jó stratégiai játékban, az valószínűleg pontosan tudja, miről beszél. A játékok iránti rajongása azonban nem ért véget a StarCrafttal. Affleck a Valorantot is kifejezetten kedveli, bár a Riot Games taktikai lövöldéjében már jóval kevesebb sikerélmény éri. Elmondása szerint a játékon felnőtt fiatalok rendszeresen úgy elverik, hogy néha már csalásra gyanakszik. A helyzetet csak tovább rontja, hogy ellenfelei gyakran alig 11 évesek, akik a vereség után még alaposan ki is nevetik, vagy éppen sértegetik.
A színész saját bevallása szerint ilyenkor rendesen fel tudja húzni magát, de ettől függetlenül továbbra is nagyszerű játéknak tartja a Valorantot. Valljuk be, azért van abban valami egészen szórakoztató, hogy Batman egy egész várost képes megmenteni a bűnözőktől, de egy tizenegy éves játékossal már neki is meggyűlik a baja. Persze Affleck játékos ízlése meglehetősen változatos.
„A Valorant egy nagyszerű játék. Tényleg zseniális játék, de az a baj vele, hogy az a generáció, akik ezen nőttek fel... hát egyszerűen felmossák velem a padlót. Én meg csak nézek, hogy 'Most szívattok, csaltok ti rohadékok?!', és teljesen felhúzom magam. Ők meg kb. 11 évesek, és nyomják a dumát, hogy 'Kussolj már, te lúzer!'. Iszonyúan megalázó, de ettől függetlenül óriási játék.”
A beszélgetés során megemlítette az NBA 2K és Madden sorozatokat is, de különösen szívesen emlékezett vissza a klasszikus lövöldözős játékokra, köztük a Doomra és a Quake-re, amelyekkel annak idején rengeteg időt töltött. A Doom ráadásul még a karrierje egyik legfontosabb állomásánál is szerepet kapott. Affleck felidézte, hogy amikor Matt Damonnal a Good Will Hunting forgatókönyvén dolgoztak, rendszeresen hosszabb szüneteket tartottak, hogy egy kicsit démonokat irtsanak az id Software 1993-as klasszikusában. A színész még maga is meglepődött azon, mennyi idő telt el azóta. Ben Affleck tehát nemcsak Hollywoodban mozog otthonosan, hanem a videojátékok világában is, még ha a Valorant fiatal játékosai időnként alaposan helyre is teszik. Ha pedig legközelebb egy különösen dühös csapattársunk panaszkodik a mikrofonba, könnyen lehet, hogy maga Batman ül a képernyő túloldalán.
Borítókép: PopularImages (Tuukka Jantti)