A StarCraft visszatérésére így is 2030-ig kell várnunk, de legalább egy dolgon már nem kell négy évig rágódni. Az új játékot nem zárják be az Xbox ökoszisztémájába. A Blizzard megerősítette, hogy a régóta várt sci-fi shooter nem lesz exkluzív, azt viszont továbbra is ügyesen kerüli, hogy elárulja, milyen platformokon vadászhatunk majd Zergekre az Xboxon kívül.
A Blizzard a BlizzCon 2026-on leplezte le az egyszerűen StarCraft címet viselő új részt, amely ezúttal alaposan eltávolodik a sorozat jól ismert stratégiai gyökereitől. Egy nyílt világú lövöldéről van szó, amelyben visszatérünk a Koprulu-szektorba, a megjelenés pedig jelenleg 2030 tavaszára van belőve. A játék középpontjában egy Terran Marine áll majd, akivel szabadon fedezhetjük fel a világot és természetesen jó néhány kevésbé barátságos lénnyel is összefutunk. A platformok körül viszont már jóval nagyobb a köd. Egy Xbox UK-bejegyzés korábban megerősítette, hogy az új StarCraft Xboxra is befut majd, más gépekről azonban hivatalosan nem esett szó. A Kotaku ezért egyenesen rákérdezett a Blizzardnál, mire a kiadó szóvivője mindössze annyit mondott:
„Egyelőre csak azt mondhatjuk el, hogy a StarCraft nem lesz exkluzív.”
Amikor azt próbálták tisztázni, hogy ez Xbox konzolexkluzivitást jelent-e, vagy például PlayStation-verzióval is számolhatunk, a Blizzard továbbra sem árult el konkrétumokat. A vállalat viszont egyértelművé tette, hogy helytelen lenne Xbox-exkluzív játékként hivatkozni a StarCraftra. Vagyis valami biztosan lesz az Xbox mellett – csak egyelőre nem tudjuk, hogy pontosan mi. A PC természetesen adná magát, hiszen a StarCraft története szinte elválaszthatatlanok, ráadásul a Blizzard nemrég maga nevezte meg a PC-t és a Battle.netet a stúdió alapvető platformjainak. Ettől még érdekesebb kérdés, hogy vajon PlayStationre vagy akár Switch 2-re is ellátogat-e az új rész, ám ezek közül jelenleg egyiket sem erősítették meg. Mindez egyébként jól illeszkedne ahhoz, ahogyan az Xbox az elmúlt években egyre több saját játékát más platformokon is elérhetővé tette. A StarCraft esetében azonban még bőven van idő a részletekre, hiszen 2030 azért nincs éppen a szomszédban.
Egyelőre tehát annyi biztos, hogy a Zergek, Protossok és Terranok új háborúját nem kizárólag Xboxon követhetjük majd. Hogy pontosan hol máshol? Nos, ezt a Blizzard egyelőre úgy őrzi, mintha valami titkos Terran katonai hadműveletről lenne szó.
Borítókép: Blizzard