A Codemasterst sokan szidják azóta, hogy kivették a GRID 2-ből a pilótafülke nézetet arra hivatkozva, hogy a játékosok 95%-a ezt nem is használja, így felesleges is ezzel foglalkozniuk -- ma kiderült, hogy ez nem a teljes történet volt, legalábbis a fejlesztési vezető elmondása szerint.

Vincent Muelle a FirstLook stábjával beszélgetett a cég legfrissebb játékáról, s természetes módon előkerült a rajongók által nagyon hiányolt belső nézet. Muelle azt felelte, hogy a jelenlegi konzolok teljesítménye miatt kellett kivenniük ezt a lehetőséget; ha csak PC-re dolgoztak volna, akkor minden további nélkül vezethetnénk közvetlenül a kormány mögül.

„A belső nézet eltávolítása komoly döntés volt. Ez lehetővé tette számunkra, hogy más dolgokat helyezzünk előtérbe, például a látványt, ki tudtuk bővíteni a pontversenyeket, több kocsit tudtunk elhelyezni a pályán; mindez előrelépés. Jó döntés volt a játék szempontjából, és nem bántuk meg.

Tiszteljük azokat, akik a belső nézetet használják, de nekünk a teljes játékot néznünk kell. Ha csak PC-re kellett volna dolgoznunk, nem vágtuk volna ki, de adott mennyiségű teljesítménnyel kell dolgoznunk. A játékélményre szeretünk koncentrálni, s ez ahhoz vezetett, hogy el kellett távolítani a belső nézetet.”

A koros Xbox 360 és PlayStation 3 tehát visszafogta a fejlesztőket abban, hogy mindent megvalósíthassanak, ám az elmondottak után jogosan merül fel a kérdés: a PC-s verzióból miért kellett kivenni a belső nézetet, ha ezt csak a konzolok nem bírják? Ezt a FirstLook már nem kérdezte meg, s Muelle sem részletezte tovább a dolgot, így ez minden bizonnyal rejtély marad.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!