A Hang nélkül – stílszerűen – zajos sikert aratott, amit az is jól mutat, hogy azóta készült hozzá egy folytatás, egy spinoff (Hang nélkül: Első nap), valamint egy videojáték is A Quiet Place: The Road Ahead címmel. John Krasinski író-rendező a mai napon felfedte, hogy a Hang nélkül 3-ban kik térnek vissza, illetve kik csatlakoztak új szereplőkként a projekthez. Emily Blunt, Millicent Simmons, Noah Jupe és Cillian Murphy mind visszatérnek korábbi szerepeikbe, melléjük pedig Jack O’Connell (Bűnösök, Engedetlen hősök), Jason Clarke (The Last Frontier, Feszült helyzet) és Katy O’Brian (Kivérző szerelem) csatlakozott. A poszt-apokaliptikus sci-fi horror-sorozat negyedik része 2027. július 30-án jelenik meg a Paramount forgalmazásában és egész biztos, hogy a hazai mozikba is eljut.
A 2018-ban bemutatott első film óriási siker volt, hiszen 17 millió dolláros költségvetésből világszerte 340 millió dolláros bevételt hozott. 2021-ben érkezett is a folytatás, ami világszerte 297 millió dolláros bevételt termelt, majd legutóbb 2024-ben az Első nap, ami 261 millió dollárt. Hogy maga a sztori miről fog szólni, azt persze egyelőre titokban tartják, viszont lehet tippelgetni a Hang nélkül 2 végéből, hogy merre haladhat tovább a sztori. Itt ragadnám meg a figyelmet, hogy felhívjam a figyelmet az A Quiet Place: The Road Ahead nevezetű játékra, amit én magam is pár hónappal ezelőtt pörgettem ki és NAGYON JÓL hozza vissza a Hang nélkül filmek atmoszféráját. Izgalmas, félelmetes és kifejezetten érdekes háttértörténet szempontjából is, úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom!
Borítókép forrása: Wallpaper Abyss