Korábban mi is megírtuk, hogy a lengyel kormány azért indította el a GameINN-programot, hogy 2023-ig növelje az ország játékiparát. Erre a programra jelentkezett a Cyberpunk 2077-en ügyködő CD Projekt RED is, több különböző pályázattal, köztük a City Creationnel, a Seamless Multiplayerrel, a Cinematic Feellel és az Animation Excellence-szel.

A kormány 116 millió złotyt, azaz 27 millió dollárt különített el a GameINN-programra, ebből most a CD Projekt RED 7 millió dollárt (30 millió złotyt) kap meg – ugyanis a fent felsorolt négy pályázat mindegyikét megnyerte.

Adam Kicinski, a stúdió vezetője nyilatkozatban fejtette ki, hogy a videojáték fejlesztés hiper-innovatív tevékenység, ami rengeteg pénzügyi kockázattal is jár a kutatás és fejlesztés terén. Viszont úgy gondolja, hogy a GameINN-program és a nagyobb lengyel stúdiók kezdeményezése, a Lengyel Játékok Egyesülete előrelendítheti az ország játékiparát és versenyképesebbek lehetnek a világpiacon is. E célt a két kezdeményezés összes 191 millió złotyval, azaz nagyjából 45 millió dollárral támogatja.

De mit is jelent számunkra, hogy a CD Projekt RED most ennyi pénzt kap az államtól a kutatásra és fejlesztésre? Nos, ha minden pozitívan alakul, akkor minimum azt, hogy a csapat eddig is magas minőségű játékai még jobbak lesznek, és ez már a Cyberpunk 2077-nél jelentkezhet – hiszen a fenti négy projekt már fut, az állam csak hozzájárul, avagy kisegíti némi plusz pénzzel a csapatot ezeken a területeken.

A City Creation nevű, komplex technológia segedelmével egy hatalmas, élő, valós időben játszható várost tudnak létrehozni, amit szabályok és MI irányítana, és lehetővé tenné a legmagasabb szintű nyílt világú játékélményt. A Seamless Multiplayer egy egyedi többjátékos mechanikát takar, amiben ellenfelek keresése, objektumok lecserélése, a játékkal kapcsolatos menedzselés, és különféle játékmódok kezelése szerepel. Az Animation Excellence-szel még realisztikusabbá tehetik az animációkat egy nyílt világú játékban, míg a Cinematic Feellel még tökéletesebb átvezető videókat tudnak megalkotni.