A Lost Planet 3 a sorozat nagy visszatérése a gyökerekhez: ismét a szóló játékmód áll a reflektorfényben, újra egy magányos hős körül bonyolódik a történet, és visszatér a hideg, fagyos környezet is. A VG247 újságírója Andrew Szymanski producerrel készített interjút, melyből kiderült, hogy az ilyen nagy pálfordulások sosem mennek könnyen egy sorozat esetében.

Andrew elmondta, hogy a GamesComon nagyon sok pozitív visszajelzést kapott a kaliforniai csapat, de ők is tudják, hogy nem lehet mindenkit elégedetté varázsolni. Sokaknak hiányzik az első két részt hegesztő Capcom Osaka, még úgy is, hogy a Lost Planet 2-t általában elmarasztalta a sajtó. Szymanski úgy véli, ennek oka elsősorban a szériák jellegéből adódik: amennyiben sokat módosítanak egy franchise-on, akkor a keménymag fordul el tőle, ha viszont minden marad a régiben, az új játékosok fognak ráunni előbb-utóbb.

Ugyanakkor a csapat nem aggódik a Lost Planet 3 miatt, mert a személyesebb, komolyabb történet és az első rész miliőjéhez való visszatérés jót tesz a programnak. Reméljük, így lesz. A teljes interjút itt olvashatják el az angolul értők.