• Megjelenési dátumot kapott a Marvel's Midnight Suns PlayStation 4-re és Xbox One-ra
  • A Nintendo Switch-verzió végül törlésre került

Egész kellemes fogadtatásban részesült az XCOM és a Civilization alkotóinak tavaly decemberben elrajtolt, szuperhősökkel és szupergonoszokkal teli alkotása, azonban sajnos az eladások terén alulmúlta a Take-Two elvárásait. A játék ráadásul tavaly végül csak PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re jelent meg, az előző generációs verziókat ugyanis bizonytalan időre elhalasztották a készítők, viszont most végre elárulták, hogy mikor számíthatunk rájuk.

A Firaxis Games ígérete szerint a Marvel's Midnight Suns 2023. május 11-én végre tényleg megérkezik PlayStation 4-re és Xbox One-ra kizárólag digitálisan, a Nintendo Switch-verzió pedig végül törlésre került. A stúdió ráadásként azt is bejelentette, hogy ugyanezen a napon fut majd be a játék következő kiegészítője, a Blood Storm, melyről egy rövid kedvcsinálót kiadott.