Napra pontosan négy évvel ezelőtt mutatták be az alábbi rövid kedvcsinálót a Marvel's Wolverine-hez, amiből azóta több felvétel, sőt még játszható változat is kiszivárgott a 2023-as Insomniac-ot ért hackertámadás következtében. A stúdió ezt követően teljes hallgatásba burkolózott a játékkal kapcsolatban, így hivatalosan semmit sem tudhatunk róla. Egyesek szerint a Sony a következő State of Play-en fogja megvillantani a játékot, méghozzá nemsokára, pár hét múlva.
Most újabb pletyka érkezett, ezúttal Tom Hendersonnak, a "megbízható iparági bennfentesnek" köszönhetően, aki állítólag már beszélt pár tesztelővel: szerintük a játék fantasztikusan néz ki. Reméljük a játékmenet is legalább ennyire élvezetes lesz, hiszen tudjuk, hogy a látvány nem minden, ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan. Henderson szerint a State of Play-en akár megjelenési dátumot is felfedhetnek majd a Marvel's Wolverine-hez, úgyhogy kíváncsian várjuk a fejleményeket.