• Szeptemberben startol el az xCloud
  • A Microsoft játékstreamelős szolgáltatása első körben Androidra lesz elérhető
  • Az iOS-verzió tesztelését idő előtt befejezték

A Microsoft már jó ideje beszél az xCloud néven futó játékstreamelős szolgáltatásról, amely hamarosan kézzel foghatóvá válik a mezei felhasználók számára is, a héten ugyanis bejelentették, hogy szeptember 15-től bekerül az Xbox Game Pass Ultimate csomagba, méghozzá 22 országban – köztük Magyarországon is.

a-microsoft-mar-nem-is-teszteli-az-xcloud-ios-verziojat.jpg

Azt már a bejelentéskor tisztázta a Microsoft, hogy a szeptemberi start során kizárólag Android eszközökről lesz elérhető az xCloud, az iPhone és iPad felhasználók hoppon maradnak. De könnyen lehet, hogy így marad ez a későbbiekben is, a Microsoft ugyanis megerősítette, hogy a korábban tervezett szeptember helyett már most, augusztus elején befejezték az iOS-verziók tesztelését.

A döntés hátterében vélhetően az Apple túlságosan szigorú megkötései állhatnak, ugyanakkor az is sokatmondó, hogy többek között a Samsunggal is új együttműködést jelentett be a cég a napokban, így könnyen lehet, hogy hosszú távon is elkerüli majd a szolgáltatás az Apple eszközeit.