Clive Barker’s Undying. A játék, amitől annak idején hetekig rémálmaim voltak. A népszerű szerző nevével fémjelzett horror-FPS-ben egy Patrick Galloway nevezetű háborús hőst alakíthatunk, aki az I. világháború borzalmai után, egy éjjelen, régi barátja, Jeremiah Covenant meghívására érkezik annak kísérteties, hatalmas kúriájába. Jeremiah borzasztó rossz állapotban van, konkrétan az utolsókat rúgja. Ennek elsődleges oka, hogy halott rokonai kísértik és kergetik lassacskán az őrületbe. A fegyverekkel és a különféle mágiákkal, varázslatokkal egyaránt jól bánó Patrick feladata lenne barátja lelkének megmentése, csakhogy az ijesztő kúria vérmocskos falai között semmi sem az, aminek elsőre látszik, és mire Patrick erre rájön, már nem fordulhat vissza.

Ezzel a játékkal kb. 12-13 évesen játszani nem volt épp egy leányálom – inkább néztem volna a Disney mesedélutánt a tévében! Viszont nagyon lekötött a cucc, mivel már akkoriban is rajongtam a horror műfajáért, szóval képzelhetitek mennyire magával ragadott egy alapvetően horror témájú FPS. A miszticizmus, a szörnyek, a démonok és egyéb ilyesféle dolgok is mind-mind nagy hatással voltak rám. Szinte ittam a játék történetét (ebben nagy segítségemre volt az ingyenesen letölthető magyarosítás), amely sötét titkokkal és családi viszályokkal jócskán átitatva került bemutatásra, és amely évezredekre visszanyúlt a múltba. Szerintem Barker piszkosul jó munkát végzett, mikor megírta a játék sztoriját. Emlékszem, hogy rögtön az egész kaland úgy kezdődött, hogy ott állhattunk Patrick személyében az ódon kúria előtt, a félelmetes éjszakában, és első feladatunk volt, hogy lépjünk be a jókora, rozsdás bejárati ajtón.

Főhősünk rendelkezett egy amolyan amulett-szerűséggel is, amely egy zöld kő volt, és segítségével (már nem emlékszem pontosan, talán a jobb egérgomb lenyomásával lehetett előhozni) láthattuk néhány másodpercig a jelen világ ''kifordított'' verzióját, nem mellesleg a múltban történt dolgokat is megmutatta. Szóval a játék elején volt egy lámpavas, vagy mifene, amit ha megnéztünk ezzel az amulettel, akkor láthattunk rajta egy felakasztott hullát. Persze a festmények ''másik arcai'' pláne borzongatók voltak. Például a galériában állt a hatalmas családi festmény, melyen az összes családtag szerepelt. Ha ezt megnéztük az amulettel, akkor véres, sokkoló képet kaptunk, amelyen mindegyikük halott volt, vagy már átváltozott valamiféle zombiszerű, démoni teremtménnyé. Jártuk a hatalmas kúriát, öltük a ránk támadó, visító, kutyaszerű dögöket, és alkalomadtán kulcsokat gyűjtögettünk. Aztán később a Covenant-ház mellett eljuthattunk még családi kriptákba, temetőkbe, egy egykori apátság romjai közé, és nekem személy szerint rendkívül tetszett, hogy még a túlvilágra (Oneiros) is átlátogathattunk.

Az alap pisztoly + puska mellett szert tehettünk nyílpuskára is, egy mágikus kaszára (igen, kaszára...) és mindezek mellé még ott voltak a különféle varázslataink is, mint például a fagyasztás vagy a halott-feltámasztás. A pályák ügyesen lettek felépítve, tartalmasak és – akkori szemmel nézve – szépek voltak. Egy-egy szakaszt általában bossfight zárt, amikor is mindig Jeremiah egyik átváltozott rokonával kellett felvennünk a harcot. Személyes kedvencem a kibelezett, láncokkal teleaggatott összeaszott zombi-testvér, aki már a családi festményen is úgy nézett ki, hogy rögtön kirázott tőle a hideg. De ha jól emlékszem, apám le is akarta törölni a gépről a játékot, mikor az egyik átvezető jelenetben egy embert összekötöztek és élve eltemettek egy oltár alá. Hát igen, a Clive Barker's Undying nem gyerekmese.

Azóta több mint 20 év telt el, és sehol egy épkézláb remake, vagy legalább remaster a játékból. Kevesen tudják, de sokáig úgy volt, hogy az Undying kap egy folytatást: ez lett volna a Demonik, amely azonban sosem készült el, köszönhetően annak, hogy Barker későbbi játéka, a Jericho a közepesnél alig jobb értékeléssel, valamint anyagi buktával zárta a megjelenését. Pedig egy felújítás nagyon adná magát, és már abba is beleborzongok, ha csak elképzelem, hogy mennyire nagyszerűen ki lehetne használni a hatalmas, elátkozott kúriát és annak környékét. Akár még félig-meddig open world is lehetne a feltámasztott Undying, amiben szabadon bejárhatnánk a korábban megismert helyszíneket (temető, kripták stb.), kiegészítve néhány újabbal. A fegyverek és különféle varázslatok maradhatnának a régiek, de pár új ellenféltípust igazán elbírna még a játék, ahogy a sztorit is több múltbéli eseménnyel lehetne színesíteni, amiket akár interaktív formában mi magunk is átélhetnénk.

A legvadabb vágyaim szerint ez az Undying-remake hasonló lenne, mint a Resident Evil 7 volt 2017-ben. Ahogy ott a Baker-házat és annak környékét kellett felfedeznünk, úgy itt rendelkezésünkre állna a Covenant-birtok, ahol a családi házban lezárt ajtókhoz kellene kulcsokat keresgélni, a külső részeken pedig mindig egy-egy feladvány leküzdésével juthatnánk el az új területekre (ahol persze ugyanúgy bossfight várna minket). Bár az Undying igen messze állt a túlélőhorrortól (azért, ha úgy adódott, Patrick mégiscsak egy méretes kaszával irtotta az ellenfeleket!), a Resident Evil 5-6 környékén sem gondolta volna senki, hogy milyen új irányba mozdul el a franchise. És ha a Capcom receptje bevált, akkor nem látom akadályát, hogy az EA-nek miért ne működhetne ugyanez.

Szerkesztőségünk többi tagjának kedvenceit erre a linkre kattintva nézhetitek meg!