Bár akad néhány üresjárat, összességében nézve a Peacemaker – Békeharcos második évada is van olyan jó, mint az első, így aztán tűkön ülve várjuk, hogy milyen izgalmakat és őrültségeket tartogat a maradék két epizód. A hatodik felvonás (innentől értelemszerűen spoilerek következnek) ugyebár a szokásosnál is pörgősebbre sikeredett, hiszen a jobb életre vágyó Chris (John Cena) után Harcourt, Adebayo, Adrien és Economos is átugrottak a másik dimenzióba (amiről ugyebár kiderült, hogy messze nem olyan idilli, mint azt eddig gondoltuk), hogy hazahozzák a Békeharcost, ám értelemszerűen hamar kisiklik a mentőakció.

A „mi” világunkban azonban még ennél is fontosabb dolgok történtek, néhány snitt erejéig ugyanis beköszönt a Superman gonosztevője, az immár börtönben sínylődő Lex Luthor (Nicholas Hoult), akitől maga a bosszúra vágyó Rick Flag Sr. (Frank Grillo) kér segítséget, hogy kézre kerítse a fia gyilkosát. Már a szituáció miatt lehetett sejteni, hogy kettejük megegyezésre nemcsak a sorozatra, de a teljes DCU-ra is nagy hatást fog gyakorolni, ám ha valakinek esetleg kétségei lettek volna ezzel kapcsolatban, azt maga James Gunn igyekszik meggyőzni a szóban forgó jelenet jelentőségéről.

A nagyrabecsült író/rendező az IGN-nek adott interjúban beszélt arról, hogy Lex és Rick beszélgetése (valamint annak eredménye) elég nagy hatással lesz a későbbi filmekre (erről egyébként nem most értekezett először), szóval aki nem nézi a Peacemakert, valószínűleg vakarja majd a fejét a 2027. július 9-én érkező Man of Tomorrow megtekintése közben. „Nem igazán, mert a Man of Tomorrow-nak is meglesz a maga hangulata” – válaszolta Gunn arra a kérdésre, hogy a most látott, kevésbé derűs és vicceskedő Lexet kapjuk-e a Superman folytatásában, vagy marad ez a komor attitűd. „Tény, hogy vereséget szenvedett, és innen is fogunk indulni. Ami viszont biztosra vehető, hogy a Rick Flag és Lex Luthor közötti kapcsolatnak következményei lesznek a [teljes] DCU-ra nézve – tette hozzá. Gunn tehát jól láthatóan azt a receptet kívánja alkalmazni, mint az MCU, tehát azok, akik nem követik nyomon az összes alkotást (legyen az film vagy sorozat), eléggé össze fognak zavarodni. Még szerencse, hogy Vasszívvel vagy a Titkos invázióval ellentétben a Peacemaker egy remek széria, így aztán sokkal könnyebb lépést tartani az eseményekkel.

A borítóképek forrása: GamesRadar, Screen Rant/HBO Max