• Pókverzum játékon dolgozhatnak az Insomniac Games fejlesztői
  • Legalábbis a hackertámadás miatt kiszivárgott információk alapján
  • Egyesek szerint ez lesz a stúdió multiplayer projektje
  • De emellett a Marvel's Spider-Man 3 is szerepel a tervek között

December 12-én adtunk hírt arról (az esetet időközben a Sony is megerősítette), hogy hackertámadás érte Marvel's Spider-Man 2, a Ratchet & Clank-széria, valamint a még fejlesztés alatt álló Marvel's Wolverine felett bábáskodó Insomniac Games csapatát, a Rhysida névre hallgató csoport pedig hét napot adott a cégnek arra, hogy kifizessen egy meg nem nevezett összeget, különben közszemlére teszi a megszerzett anyagokat – amelyeket egyébként még egy nyilvános árverés keretében is meg lehet szerezni. A kiszivárgott adatok között pedig nem csupán az alkalmazottak személyes információi szerepelnek, de a már említett Wolverine-játékból is megszereztek néhány képet, ahogy a későbbi projekteket illetően is derültek ki új információk. 

pokverzum.jpg

(A kép természetesen csak illusztráció)

Egy Reddit felhasználó mutatott ugyanis rá arra néhány nappal ezelőtt (mostanra egyébként törölte a posztot), hogy a Marvel's Spider-Man 3 mellett (ami ugyebár evidensnek is mondható) egy Pókverzum (Spider-Verse) játékon is ügyködik a jelek szerint valóban álmatlanságban szenvedő bagázs, egyesik pedig úgy vélik, hogy ez lehet a cég nagy multiplayer projektje, amelyről már volt szó korábban. "Egyáltalán nem lennék meglepve, ha az Insomniac többjátékos alkotása a Pókverzumban játszódna, és mi magunk alkothatnánk meg benne a saját Pókemberünket, személyre szabva annak öltözékeit és képességeit" – fejtette ki gondolatait az egyik kommentelő. Szó se róla, mi sem lennénk meglepve, ha igaznak bizonyulna ez a szóbeszéd, hiszen mind a Pókember – Irány a Pókverzum, mind pedig annak folytatása, A Pókverzumon át rendkívül jól teljesített a kasszáknál, nem mellesleg az elmúlt évek legjobb animációs filmjeiként tartják őket számon. Ettől függetlenül ajánlott fenntartásokkal kezelni az imént leírtakat, hiszen könnyen lehet, hogy teljesen tévúton járnak az internet önjelölt nyomozói.