• Megjelent a Warcraft 3: Reforged
  • De a rajongók közel sem elégedettek vele
  • Sok kritika éri a megvalósítást, a szervereket és a Blizzard üzletpolitikáját is

Sok rajongó várta a Warcraft-univerzum egyik alappillérének számító Warcraft 3 felújított változatának megjelenését. De jelenleg úgy fest a helyzet, hogy az örömbe nagyon sok ürüm vegyült, ugyanis a Reforged nem teljesen az lett, amit a rajongók vártak vagy éppen a Blizzard ígért.

A legtöbb kritika azért éri a programot, hogy az nem úgy lett megvalósítva, ahogy az 2018-ban be lett harangozva. A lent látható videó jól meg is ragadja a lényeget: bár jobban néz ki a játék, mint eredeti változatában, az in-game átvezető animációk már nem lettek átdolgozva, annak ellenére, hogy a 2018-as trailer erőteljesen ezt sugallta.

Emellett sok kritika éri a Warcraft 3: Reforged amiatt is, hogy nem támogatja a klánokat, se a kompetitív játékot, ráadásul, ha custom meccshez próbál valaki csatlakozni, akkor könnyen kapcsolódási gondokba futhat – ez ráadásul immár az eredeti Warcraft 3-ra is kihat, mivel a két program ugyanazt az apparátust használja.

Azt sem írhatjuk a Reforged javára, hogy a régi costum kampányküldetések nem kompatibilisek az új változattal (mondjuk szerintem ez érthető), és a játékosok nem is csinálhatnak maguknak sajátot.

Szóval eléggé puskaporos a hangulat, amit csak tetéz, hogy a Blizzard nemrég változtatott az üzleti politikáján, így indoklás nélkül törölhetik vagy kisajátíthatják a Reforgedhez készült modifikációkat, vagy egyéb, a rajongók által készült elemeket.

warcraft-3-reforged-pic.jpg