• Pár napja kirúgtak 12 tesztelőt a Raventől
  • Miután fizetésemelést ígértek nekik
  • Ezért a megmaradt tesztelőt sztrájkba kezdtek
  • Mivel az ő helyzetük sem biztos

Pár napja mi is megírtuk, hogy az Activision alá tartozó Raven Software azt ígérte a QA tesztelőcsapat külsős tagjainak, hogy felveszik őket teljes állásba, ezzel a fizetésük is nő és további juttatásokat kapnak. Az öthetes túlórázást követő elbeszélgetések után viszont egyszerűen kirúgták őket, különösebb indok nélkül.

Ezt a Raven Software dolgozói nem tűrték szó nélkül, és a QA tesztelőcsapat megmaradt tagjai úgy döntöttek, leteszik a lantot és nem is fogják felvenni addig, amíg követeléseiket nem teljesíti az menedzsment. Vagyis visszaveszik és az ígéreteknek megfelelően teljes állásban alkalmazzák a 12 kirúgott embert, sőt a meglévőket is alkalmazzák – merthogy jelenleg mindenkinek bizonytalan a sorsa a csapatban.

Arra is kitértek, hogy olyan kritikus helyzetben, mint a jelenlegi – éppen azon dolgoznak, hogy a Call of Duty: Vanguardot integrálják a Warzone-ba, a frissítés pedig csak napokra van –, a stúdió mindennapi munkáját veszélyezteti, hiszen a QA tesztelők így is túl vannak terhelve. Szóval nem éppen jó ötlet ritkítani a csapatot.

Az Activision is megszólalt az elbocsátások ügyében. Elmondták, hogy a következő hónapokban 500 külsőst fognak felvenni teljes állásban, azonban a jelenlegi változások során sajnos 20 ideiglenes dolgozó szerződését nem hosszabbíthatták meg.

raven-software.jpg