• A Titanfall fejlesztőcsapatának egy tagjai is megszólalt a hackertámadások kapcsán
  • Elmondása szerint folyamatosan dolgoznak a problémán, de a megoldás közel sem egyszerű

A Titanfall hackertámadásainak kálváriája nemrég azzal került ismét a címlapokra, hogy elkeseredett rajongók már az Apex Legends felületére betörve igyekeztek felhívni a figyelmet a probémára. A frusztrációjuk érthető, azonban az akciójukkal sajnos mindössze azt érték el, hogy a fejlesztőknek a szabadnapjukon is dolgozniuk kellett – számolt be róla a Respawn kommunikációs igazgatója.

Ryan K. Rigney egy a hackertámadást elítélő cikkre reagálva osztotta meg, hogy őt gyakorlatilag újszülött unokaöccse és családja mellől szólította el a váratlan támadás, ami állítása szerint teljesen indokolatlan volt. A stúdió korábbi posztjait idézve elmondta, hogy tudnak a problémáról és többször is jelezték, hogy már dolgoznak rajta, azonban a DDoS támadások egyszerűen olyanok, mint egy soha véget nem érő foltozgatás, ezért az elhárításuk sem könnyű feladat.