Elszabadultak az indulatok a Riot hivatalos Discord szerverén a hétvége folyamán, mikor a stúdió egyik alkalmazottja, Aaron „Sanjuro” Rutledge, elkezdett Tyler1-ról beszélni. Szerinte nagyon gáz, hogy a streamerhez hasonló személyek akár évente 100 ezer dollárt is kereshetnek egy olyan játékkal, amihez gyakorlatilag semmi közük.

Rutledge a következőket írta Tyler1 kapcsán:

"De ez rendben van, úgyis meg fog halni kokain túladagolástól vagy rákos lesz a szteroidtól."

Ha valaki esetleg nem ismerné Tyler1-t, a streamer saját bevallása szerint Észak-Amerika legtoxikusabb játékosa volt, aki permanens bant is kapott viselkedése miatt. Azóta állítólag már jó útra tért, Rutledge viszont még nem felejtette el mindazt, amit a múltban művelt. Állítása alapján Tyler1 régen nagyon sok problémát okozott nekik, a balhéit pedig nem egy percbe került elsimítani.

Rutledge azóta természetesen bocsánatot kért a kirohanása miatt, de az ügy így is komoly hullámokat vetett az interneten. Tovább súlyosbította a helyzetet, hogy Rutledge először még megpróbálta kimagyarázni a helyzetet, mondván, ő csak a véleményét írta le. Azóta törölt hozzászólásaiban például azt kérdezgette, hogy most már viccelni sem szabad emberekről a chaten, illetve arra is felhívta mindenki figyelmét, hogy a Discord nem az Idézők Szurdoka.

A Riot azonnal elhatárolódott, mondván, a játékosokkal nem így kell beszélni, maga Tyler1 pedig szomorúságát fejezte ki, amiért sokan még mindig a régi énjét látják benne, bár közvetlen ezek után jelezte, hogy részéről nincs sértődés az ügy miatt. Rutledge azóta eltűnt a Redditről és a Twitterről, egy Facebook poszt alapján pedig valószínűleg a Riot is elbocsátotta.

tyler1.jpg