• Összesen 13 millió példányban kelt el a Cyberpunk 2077 december 20-ig
  • Ebből a számból már levonták a visszaküldött példányokat
  • Legalábbis ez derül ki a CD Projekt RED legújabb üzleti jelentéséből

A Cyberpunk 2077 sajnos enyhén szólva is rögös rajtot vett december 10-én, hiszen hiába a remek történet és a hangulat, a játékot a gyenge technikai oldala miatt így is sok kritika érte, sőt, még a PS Store-ból is eltávolították nemrég. Mindez azonban a jelek szerint nem vette el a játékosok kedvét a vásárlástól, a Cyberpunk 2077 ugyanis a pénztáraknál remekül teljesített.

Legalábbis ez derül ki a CD Projekt RED nemrég közzétett üzleti jelentéséből, melyben leírják, hogy december 20-ig nagyjából 13 millió példányban kelt el a játék. Ebbe már beleszámolták a digitális és a fizikai eladásokat is, valamint levonták belőle a visszaadott példányokat, bár azt természetesen nem árulták el, hogy hányan álltak el utólag a Cyberpunk 2077 megvásárlásától. Tekintve, hogy a játékot 8 millió példányban rendelték elő, ez azt jelenti, hogy a debütálás óta további 5 milliót sikerült belőle elpasszolni nagyjából.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!