• A konzolok új érájáról beszél a Samsung
  • Vélhetően ők szállítják majd az SSD-t a PS5-be

Bár a hivatalos leleplezésre még várnunk kell, már most elég sok mindent tudunk a Sony következő generációs konzolgépéről. Az például már most biztosnak látszik, hogy SSD lesz a nextgen masinában, hiszen maga a Sony is büszkén mutogatta korábban a drasztikusan megrövidített töltési időket a Marvel's Spider-Man kapcsán. Nos, úgy tűnik, hogy ezen összetevőt a Samsung szállíthatja majd

a-samsung-szallithatja-a-ps5-egyik-legfontosabb-osszetevojet.jpg

Hivatalos bejelentés ugyan még itt sem történt, ugyanakkor egy prezentációban a Samsung a konzolok "SSD érájáról" beszélt 2020-tól, illusztrációként pedig egy olyan masinát használtak, amely mellett egy DualShock kontroller található, elég valószínű tehát, hogy a ő nevük lesz majd a PS5 SSD-jén.

Pár grafikon a töltési idők gyorsulását is szemlélteti. A rendszer például HDD-n 49 másodperc alatt áll fel, normál SSD-n ez 29 másodperc, a vadonatúj NVMe (Non-Volatile Memory Express) SSD-vel pedig még kevesebb - pontos adatot nem adtak meg. Lényeg a lényeg: a PS5 egyik fő tulajdonsága a gyorsaság lesz, nagyon úgy néz ki, és jó eséllyel a Microsoft is rálép majd erre az útra az új Xbox-konzollal.

samsung-ssd-prezentacio.png