• A Sega az elmúlt években egyre több játékát jelentette meg PC-n is
  • És a jelek szerint a jövőben is folytatni tervezi ezt a jó szokását
  • Legalábbis ez derült ki a kiadó frissen közzétett pénzügyi jelentéséből

Az elmúlt években egyre több és több klasszikus Sega játék tűnt fel PC-re, gondoljunk csak a Yakuza Zeróra, vagy épp az idén befutott Yakuza Kiwami 2-re. A jelek szerint pedig mindez nem véletlen, hanem a kiadó nagyon is tudatosan igyekszik nyitni a PC-s és a nyugati piac felé, és a jövőben még jobban rá akar erősíteni ezen irányú törekvéseire.

Minderre a Sega frissen kiadott pénzügyi jelentéséből derült fény, mely a japánok elmúlt üzleti évben elért eredményeit taglalja. Alapvetően elég borús a kép: a termelt profit például zsinórban már második éve csökken, ráadásul a tisztán digitális kiadású játékok és a nyerőgépek sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Ellenben a jelentésből kiderült, hogy a nyugati és a PC-s piacon egyre több és több címet tud értékesíteni a Sega, ennek megfelelően pedig az illetékesek ki is mondták, hogy innentől kezdve erre a vonalra fognak ráfeküdni. Meglátásaik szerint a japán piac a jövőben is stagnálni fog, ellenben Amerikában, Európában és Ázsia más tájain bőven van még lehetőség terjeszkedni.

sega-terjeszkedes-yakuza-style-01.jpg