A DualShockers csapata lett figyelmes arra, hogy az Egyesült Államok szabadalmi hivatala, vagyis a USPTO frissítette a Shenmue adatlapját, mégpedig olyan információkkal, miszerint a tulajdonjogot elveszítheti a Sega, ha a nyolcadik paragrafusban foglaltaknak nem tesz eleget.

Az említett nyolcadik paragrafus (egyebek mellett) kimondja, hogy a szellemi tulajdon birtoklási jogának megtartása érdekében új tartalmakkal kell jelentkeznie a gazdának, vagy pedig nyomós indokot kell biztosítania arról, hogy miért nem kezdett valamit a névvel.

Ezt a bizonyítást a név lefoglalását követő ötödik és hatodik év között, valamint a kilencedik és tizedik esztendő között kell megtenni -- az USA-ban 2002-ben bejegyzett Shenmue az első vizsgálatot sikeresen átvészelte, ám az új fejlemények szerint a másodikat már elbukhatta, mivel úgy tűnik, hogy a Sega nem tud olyan bizonyítékot felmutatni, ami azt támasztaná alá, hogy a Shenmue nevet továbbra is használják.

A Shenmue 1999-ben került piacra, majd pedig 2001-ben jött a folytatás, de azóta semmi említésre méltó nem jelent meg, csak egy rövid életű MMORPG (Shenmue Online), és egy szintén halva született mobiljáték (Shenmue City) érkezett.

shenmue-alt.jpg