• David F. Sandberg egy darabig nem kér a szuperhősfilmekből
  • Shazam! Az istenek haragja lett eddigi legrosszabb értékelésű filmje

A napokban mutatkozott be a hazai mozikban is a DC következő produkciója, a 2019-es Shazam! folytatása, ami ismét David F. Sandberg rendezésében készült, azonban elődjéhez képest nem csak a kasszáknál. de a kritikusok körében is jóval gyengébben szerepelt. A Rotten Tomatoes oldalán jelenleg 53%-on, a nézői értékelések alapján pedig 87%-on álló produkció fogadtatása még rendezőjét is meglepte, pedig számított rá, hogy nem lesz olyan sikeres, mint az első film.

Sandberg Twitteren mondta el, hogy ezzel az eredménnyel a Shazam! Az istenek haragja lett a kritikusok körében legalacsonyabb, a nézőktől pedig a legmagasabb pontszámot kapott rendezése, pedig szerinte jól sikerült. Hozzátette, hogy ugyan nem bánja, hogy elkészítette a folytatást, de ezek után most egyelőre végzett a szuperhősfilmekkel, és szeretne visszatérni a horrorokhoz. Sandberg korábban olyan produkciókat rendezet, mint a 2016-os Amikor kialszik a fény és a 2017-es Annabelle 2. – A teremtés.