A tavaly megjelent heavy frissítésben egy új játékmód mutatkozott be, amihez egy új környezet is társult. Magunk mögött hagytuk a gyárépületek poros világát, hogy egy kis friss levegőt szívva egy hegyi fakitermelőben folytassuk a csatáinak. Most azonban nem kapunk újabb játékmódot (bár még megvan rá az esély), de ismét egy új helyszínre látogatunk el. A CP_Egypt pályát Sean „Heyo” Cutino készítette, aki egy olyan harcmezőt álmodott meg, ahol főleg a gyorsan mozgó egységek élveznek előnyt, de az engineerek is jól járnak, hiszen számtalan helyen lehet gépágyúkat telepíteni, valamint itt különösen jó hasznát vesszük majd az új scattergunnak is.

CP_EgyptCP_EgyptCP_Egypt

A másik pálya a CP_ Fastlane, ami elsőként került be a program hivatalos frissítésbe, ezzel kiemelt státuszt kapva. Azóta már eltelt több mint egy év, így a Valve jobbnak látta, ha kijavítgatja az apró-cseprő hibákat, kezdve a spawn-pontoktól egészen a pályaelemek kinézetéig, így a megszokott és jól kiismert pálya új arcát mutatva nekünk.

U.i.: Kiderült, hogy melyik achievementért mit kell tennünk.