• Procedurális történetű játékon is dolgozott a Telltale
  • Zombis program lett volna
  • Márciusban viszont elkaszálták a több éve futó programot

Sok gond volt a Telltale-nél, egyrészt rengeteg licencet vásároltak fel, és olyan sok játékot készítettek egyazon időben, amit a stúdió képtelen volt kezelni. Másrészt a csapat olyan nagyra nőtt, amivel nem tudott lépést tartani, nem voltak megfelelően dokumentálva a dolgok, a dolgozók nem kaptam megfelelő fizetést, cserébe viszont agyondolgoztatták őket. Harmadrészt, a főnökséggel elszaladt a ló.

Mindezen gondok első áldozata lehetett az a procedurális, azaz játékról-játékra változó történettel bíró zombis játék, amin Alexis Kennedy szabadúszó író kezdett dolgozni. Anno volt köze a Dragon Age 4-hez és más, többfelé ágazó történettel bíró játékhoz is.

A VG247-nek elmondta, hogy a Telltale akkor kereste meg egy zombis, de a The Walking Deadhez nem kötődő játék ötletével, amikor éppen a BioWare-nek dolgozott. A stúdió egy „szokásos Telltale-történetet” akart, de nem „szokásos Telltale-játékot”, vagyis a történet továbbra is választás alapú lett volna ám sokkal több változóval, másrészt szerették volna, ha a játékosok jobban beleszólhatnak a játékmenetre.

Az eredetileg mobil platformokat megcélzó IP projektje Kennedy szerint már régóta futott, évek óta próbálták megoldani a dolgokat, ám mivel folyamatosan csereberélték az embereket nem jutottak egyről a kettőre, és végül márciusban el is kaszálták a játékot.