• Megérkeztek az első pontszámok a The Last of Us Part 1 PC-s portjához
  • A szakma sem volt sokkal kegyesebb, mint a játékosok
  • Jelenleg 56 ponton áll a program Metacritic-en
  • Ezzel messze a Naughty Dog legrosszabb játéka lett

Sokan valószínűleg már a Horizon Zero Dawn PC-s debütálása óta vártak arra, hogy a minden idők egyik legjobb játékának kikiáltott The Last of Us is számítógépekre költözzön. A hivatalos bejelentés után aztán még nagyobb volt az öröm, hiszen kiderült, hogy a Part 1 alcímmel ellátott, PlayStation 5-re optimalizált változat kerül portolásra, így a PC-sek is a definitív verzióba ugorhatnak fejest. A március 28-i debütálás után aztán hamar alábbhagyott a lelkesedés, ugyanis kiderült, hogy a medence üres, így az ugrást követően betört néhány koponya. No de elég a morbid hasonlatból, a lényeg, hogy egy merő katasztrófa volt az indulás, a program ugyanis megszámlálhatatlanul sok technikai problémával küzdött a megjelenést követő napokban – sőt, küzd a mai napig, holott már érkezett egy hotfix, ami állítólag javítja a kardinális hibákat. Az átirat "minőségét" természetesen a felhasználók is értékelték, hiszen sokáig a "Többnyire negatív" plecsni virított a játék steames adatlapján, ami mostanra ugyan átcsúszott a "Vegyes" kategóriába, a rossz szájízt már valószínűleg egy javítás sem fogja elfeledtetni. Időközben pedig befutottak az első hivatalos kritikák is, melyek alapján túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a The Last of Us Part 1 PC-s portja lett a Naughty Dog legrosszabb játéka.

lastmeta.jpg

Hat kritika után ugyanis 56 ponton áll a játék Metacritic-en, így ez a kiváló játékairól elhíresült stúdió első olyan alkotása, amely a "Mixed" zónába került a gyűjtőoldalon. A hat tesztelő közül egyedül kettő (a Multiplayer.lt és a GameStar újságírója) értékelte az élményt 70 pont fölé, három portál mindössze 50 ponttal "jutalmazta" a látottakat, míg a We Got This Covered cikkírója mondhatni megsemmisítő csapást mért a játékra a maga 20 pontjával. Később persze bizonyára érkeznek még hivatalos tesztek, de kötve hisszük, hogy sokkal feljebb menne az összérték. A felhasználói oldalon (szokás szerint) ennél is sokkal rosszabb a helyzet, jelenleg ugyanis 1,7 ponton áll a port, tehát még az Uncharted: Legacy of Thieves Collection szintén nem túl hízelgő 4,7 pontját is sikerült messze alulmúlni. Végezetül pedig következzék egy összeállítás, ami remekül szemlélteti, hogy miért is születtek ezek a pontszámok: