A HBO-s Trónok harca sorozat mögött álló David Benioff és D.B. Weiss végre elárultak néhány részletet az elkaszált Star Wars-filmjükről. Eredetileg 2018-ban szerződtek le a Lucasfilmmel, és akkor még több filmről is szó volt, aztán a tervek megváltoztak, és a projektjüket a stúdió más, fejlesztés alatt álló filmjeivel együtt kivágták az intergalaktikus kukába. Benioff a The Hollywood Reporternek adott interjújában mesélt az eredeti koncepcióról és arról, hogy milyen lett volna az ő Star Wars-filmjük, ha megvalósul.

Benioff és Weiss elképzelése az volt, hogy a Jedi rend eredetét tárják fel. Szerettek volna elmélyedni az első fénykard megalkotásában és a Jedik mögötti mítosz kialakulásában – lényegében az első Jedi köré építették volna fel a teljes filmet. James Mangold most hasonlóval fog próbálkozni, aki maga biztosította a rajongókat, hogy a filmje teljesen más lesz, mint amiket eddig láttak a franchise-ból. "Nem akarok semmi biztosat mondani előre, de ez még a Jedi rend előtt fog játszódni, vagyis valami olyasmit fogsz látni, amiből maga a Jedi rend lesz" – mesélte Mangold, aki a továbbiakban kifejtette, hogy a filmben a Jedi rend még nem nevezi magát így, és fogalma sem lesz arról, hogy miként működik az Erő. De visszatérve a Trónok harca alkotóihoz. Benioff így fogalmazott a törölt filmmel kapcsolatban: "Volt egy nagyon konkrét történet-ötletünk, ám végül úgy döntöttek, hogy nem akarják ezt megcsinálni" – mondta, majd hozzátette: "Teljesen megértjük. Ez az ő cégük és az ő szellemi tulajdonuk… nem mi voltunk azok a droidok, akiket kerestek".