• Új előzetest kapott a Final Fantasy 16
  • Ami a játék világát mutatja be
  • Valisthea rendkívül változatos lesz

Számos fontos információt és érdekességet megtudhattunk már a 2023. június 22-én érkező Final Fantasy 16-ról, a készítők ugyanis egyáltalán nem fogják vissza magukat, ha a játék promózásáról van szó. Az például már korábban kiderült, hogy körülbelül 35-40 óra alatt érhetünk a történet végére (és legalább ennyi idővel számolhatunk a mellékküldetések kapcsán is), melynek kibontásához több mint 11 órányi átvezető animáció fog asszisztálni. Mostanra az is biztossá vált, hogy a játékban búcsút mondhatunk a körökre osztott harcrendszernek, a mai elvárásoknak megfelelően ugyanis valós időben zajlanak majd az összecsapások – a régi rajongók legnagyobb bánatára. A Final Fantasy 16 a PAX Easten is tiszteletét tette, az eseményen ugyanis az RPG producere, Josida Naoki beszélt a programról (előtte a Final Fantasy 14 volt a téma), méghozzá egy új előzetes kíséretében, amit később online is elérhetővé tettek.

Ahogyan azt a címe is mutatja, a videó a játék világát, Valistheát mutatja be, ami a látottak alapján nem csak bámulatosan néz ki, de rendkívül változatos is. A sziklás kanyonoktól kezdve a hegyvidéken át a sűrű erdőkig és zsúfolt városokig számos környezetben megfordulunk majd, ami némileg talán kompenzálja, hogy ezúttal nem járhatjuk be szabadon a vidéket. A történet és a harcok mellett tehát a gyönyörű tájak miatt is érdemes lesz benevezni a kalandra – feltéve persze, ha akad otthon egy PlayStation 5, első körben ugyanis csak a Sony gépére jelenik meg a játék.