Amanda Seyfriedet legutóbb a The Housemaid - A téboly otthonában láthattuk a mozikban Sydney Sweeney és Brandon Sklenar oldalán (kritika ITT), és bár a filmet erotikus thrillerként aposztrofálták, túl sok erotika azért nem volt benne - Seyfried részéről legalábbis semmiképpen. A színésznő a Hamptons Nemzetközi Filmfesztiválon adott interjúban most arról beszélt, hogy jelenleg már nem akar olyan projektekben szerepelni, amelyekben szexjeleneteket is kell forgatnia.
Lemondtam egy műsorról, mivel állandóan szexelnem kellett volna benne. Nem számít [kivel]... Nem akarom csinálni. Kényelmetlenül érzem magam tőle. Ez most nem megy nekem.
A 40 éves Golden Globe-díjas színésznő döntésében az anyaság is szerepet játszik, a gyermeki ugyanis már figyelemmel követik őt, hogy mit csinál, és nem mindegy számára, hogy milyen helyzetben látják. Seyfried nevetve idézte fel, hogy bezzeg a karrierje elején még egészen másként tekintett a csókjelenetekre, akkoriban ugyanis kifejezetten szórakoztatónak találta, hogy egy vonzó színésszel csókolózhat a forgatáson, ráadásul még fizetést is kap érte.
Néha nagyszerű az egész, máskor viszont kifejezetten kellemetlen. De hihetetlennek tartom, hogy régen még úgy álltam hozzá, hogy csókolóznunk kell? Szuper! Ez fantasztikus! Tudom, hogyan kell csókolózni. És régen annyira szórakoztató volt az egész, nem csináltam belőle nagy ügyet. Úgy gondoltam rá, hogy ma egy jóképű emberrel csókolózhatok… és még fizetnek is érte.
A színésznő azt is mondta, nem zárkózik el attól, hogy a jövőben esetleg újra ilyen munkákat is vállaljon, de jelenleg „nem akarok azzal foglalkozni, hogy egy idegennel meztelenül legyek”.
Borítókép forrása: Lionsgate