• November 4-én debütál a Steamen az Apex Legends
  • A Switch-verzió megjelenését későbbre tolták

Ahogyan azt az EA és a Respawn Entertainment korábban bejelentette, hamarosan új platformokra költözik az Apex Legends, hiszen érkeznek a Steam és a Switch verziók. Ezek kapcsán osztottak meg most velünk friss híreket a fejlesztők, melyekből akad egy pozitív és egy negatív töltetű is.

apex-legends-friss-fejlemenyek-a-steam-es-a-switch-verziok-kapcsan.jpg

Kezdjük a jóval: a Steamre november 4-én, vagyis a Season 7 kezdetén fog felkerülni a játék. A Valve platformján ráadásul nemcsak az újoncoknak lesz érdemes próbálkozniuk, a korábbi Origin felhasználónkkal szerzett előrehaladásunk ugyanis teljes egészében továbbvihető lesz ide.

Ebből kikövetkeztethető, hogy a rossz hír a Switch-verziót érinti, melyet szintén az idei év végére ígértek. A Respawn azonban egyelőre még nem tart ott, hogy erre valóban sor kerülhessen, így a nintendós változat csak némi további csiszolást követően, valamikor 2021-ben fog megjelenni. Megerősítették ugyanakkor, hogy az összes tartalom és funkció elérhető lesz Switch-en is, a cross-platform játékkal egyetemben.