• Hamarosan indul az Artifact 2.0 zárt bétája
  • Ennek kapcsán árultak el néhány részletet

Hiába az ígéretes rajt, a Valve kártyajátéka, az Artifact végül óriási bukás lett, mellyel pár száz fanatikust leszámítva ma már senki sem játszik. Éppen ezért nem meglepő, hogy a fejlesztők úgy döntöttek, teljesen újragondolják a játékot, létrehozva belőle egy 2.0-s verziót.

artifact-az-elso-reszletek-a-20-s-verziorol.jpg

Hogy mi változik? Erről beszélt röviden a Valve egy friss blogbejegyzésben, melyben azt írják, hogy hamarosan indul a 2.0 zárt bétája, ahova olyanokat fognak meghívni, akik már az eredeti verzióval is játszottak.

Ami biztosan változik, az az üzleti modell, az új változatban ugyanis már nem lehet majd egyesével venni kártyákat - ugyanakkor pakkok sem lesznek, úgyhogy kíváncsian várjuk, milyen alternatívát találtak ki a gyűjtemény bővítésére. Lesz emellett egy új draftolós játékmód is, a Hero Draft, míg a játékmenet tekintetében a legnagyobb változás, hogy teljesen kizoomolhatunk majd, hogy egyszerre lássuk mindhárom lane-t, és lesznek effektek, melyek az egész pástra hatnak.

A bétatesztet idővel megnyitják majd mindenki előtt, de hogy erre mikor kerülhet sor, az még nagy kérdőjel a fejlesztők számára is.

Támogasd te is a PC Gurut!