Kezdjük rögtön a rossz hírrel: az Assassin’s Creed 4 multiplayer módja nem tartalmaz hajós küldetéseket. A csapat ugyan komolyan fontolóra vette ennek beépítését, de technikai okokra hivatkozva kénytelenek voltak feladni az ötletet. A baj az, hogy az óceán összetett játszótere a játéknak, s ahhoz, hogy annak minden elemét át tudják ültetni az online játéktérbe, sok idő kellett volna, erre pedig már nem volt lehetőségük -- a multiplayer módot hegesztő Ubisoft Annecy, a bukaresti, kijevi és sanghaji stúdiók közreműködésével így is sok időt fordított az online szekcióra, csak más téren.

Az Assassin’s Creed 4 (gépigényért ide kattints!) multiplayer módjának nagy újítása a felturbózott Wolfpack, ami először az Assassin’s Creed 3-ban mutatkozott be. Az új játékban egy amolyan betanító missziósorozattal bővült a Wolfpack, melyet a Discovery névvel illettek. Ez a fejlesztők elmondása szerint egy lineáris élmény némi történettel, hogy a játékosokat finoman vezesse rá a majdani teljes kooperatív élményre. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A Wolfpack kettő, maximálisan pedig négy játékos fogad be, akiknek mind a Discovery, mind pedig az azt követő, teljesen nyitott Unleashed módban egy sor, egyre nehezedő feladatot kell végrehajtaniuk, természetesen összedolgozva, különben esélyük sem lesz több időt vagy bónuszokat szerezni. A Discoveryben inkább az adott feladatok teljesítése a cél, betanítás jelleggel, míg az Unleashed szó szerint szabadjára enged minket, hogy aztán ideális esetben gördülékenyen halmozzuk fel a gyilkolásokat és védjük meg a kincseinket.

Akiknek mindezek nem jönnek be, azoknak ott a hagyományos free-for-all, illetve bemutatkozik a Gamelab, amivel a saját multiplayer módunkat készíthetjük el 200 változó babrálásával -- természetesen a játékmódokat megoszthatjuk a barátainkkal, vagy akár az egész közösséggel, s ha elég jók, a hivatalos körforgásba is bekerülhetnek.

Assassin's Creed 4: Black Flag -- Megjelenés: 2013. november 1. (Xbox 360, PlayStation 3, Nintendo Wii U) -- Gépigény: CPU: 2 magos / 2660 MHz, RAM: 3 GB, VGA: SM 4.0, DX 10 / 512 MB, HDD: 20 GB