A Ubisoft az elmúlt években komoly átalakuláson ment keresztül: stúdióbezárások, leépítések és több nagyszabású projekt elhalasztása is jelezte, hogy a francia kiadó új stratégiát keres a piacon. Ennek egyik legfontosabb pillére úgy tűnik, a klasszikus játékok modern újragondolása lett. A vállalat szerint ugyanis a remake-ek nemcsak a rajongók körében népszerűek, hanem üzleti szempontból is sokkal vonzóbb befektetésnek bizonyulhatnak, mint egy teljesen új játék fejlesztése. A kijelentés hátterében elsősorban az Assassin's Creed Black Flag Resynced sikere áll. A felújított kalózkaland már az első két hétben több mint 3,5 millió példányban kelt el, amivel nemcsak a Ubisoft várakozásait múlta felül, hanem a vállalat szerint azt is bizonyította, hogy egy jól elkészített remake képes ugyanolyan komoly érdeklődést kiváltani, mint egy vadonatúj epizód. A klasszikus Black Flag népszerűsége, a modern technológia és a viszonylag alacsonyabb fejlesztési költségek együtt rendkívül jövedelmező kombinációt alkotnak, a franciák pedig erre esküsznek. Apropó, a videotesztünk megvolt már?
A Ubisoft érvelése szerint egy remake elkészítése több szempontból is kisebb kockázatot jelent. A történet, a világ és a játékmenet alapjai már adottak, a játék ismertsége pedig jelentősen csökkenti a marketingköltségeket is. Míg egy teljesen új IP vagy egy új sorozatrész esetében komoly összegeket kell fordítani arra, hogy a játékosok megismerjék a címet, addig egy közkedvelt klasszikus esetében maga a márkanév is erős vonzerőt jelent. A fejlesztők így elsősorban a technikai megújításra, a modern játékmeneti elemek beépítésére és az audiovizuális fejlesztésekre koncentrálhatnak. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a Ubisoft felhagyna az új játékok fejlesztésével. A kiadó továbbra is dolgozik több nagyszabású projekten, ugyanakkor a legfrissebb pénzügyi jelentésből kiderült, hogy ezek közül több csak 2028-ban vagy 2029-ben jelenhet meg. A vállalat inkább hosszabb fejlesztési időt biztosít a készülő címeknek, miközben rövidebb távon a már ismert franchise-ok és a remake-ek segítségével igyekszik stabilizálni pénzügyi helyzetét, ergo inkább a jól ismert szériákhoz nyúl vissza.
Lusta módszer, de a jelek szerint működik. Ez a stratégia egyébként nem egyedülálló az iparágban. Az elmúlt években számos kiadó bizonyította, hogy egy gondosan elkészített remake óriási kereskedelmi siker lehet. Elég csak a Resident Evil-sorozat felújított részeire vagy a 2023-ban megjelent Dead Space remake-re gondolni, amelyek egyszerre szólították meg a veterán rajongókat és az új játékosokat. A Ubisoft most láthatóan hasonló utat szeretne követni, és a Black Flag Resynced eredményei alapján jó eséllyel további klasszikus címek modern feldolgozására is számíthatunk a következő években.
Bár sok játékos továbbra is vadonatúj történeteket és friss ötleteket szeretne látni a kiadótól, üzleti szempontból azért tényleg nehéz vitatkozni a számokkal. Ha egy remake alacsonyabb költség mellett képes több millió példányban fogyni, miközben a kockázata is kisebb, akkor érthető, miért kapnak egyre nagyobb szerepet ezek a projektek a Ubisoft jövőbeli terveiben. Az azonban hosszú távon kulcsfontosságú lesz, hogy a vállalat megtalálja az egyensúlyt a nosztalgiára építő felújítások és az új, innovatív videojátékok között.
Borítókép forrása: Red Bull