Hölgyeim és uraim: megcsinálták. Hihetetlen, hogy egyáltalán kétségek férhettek hozzá, hogy a Ubisoft képes elkészíteni az egyik legjobb játékát másodjára is, de ezért ne a mi fantáziánkat okoljátok, hanem a franciákat! Mármint ne az összeset, csak... na értitek! Jöjjön tehát az Assassin’s Creed Black Flag Resynced tesztje, lépjünk együtt a Jackdaw fedélzetére, és derítsük ki, hogy kalóznak lenni oly’ jó 2026-ban is, mint 2013-ban volt!
Nosztalgiahajó indul a Karib-tengeren, beszállás!
Furcsa időket élünk. 2026 legizgalmasabb megjelenései között olyan trendek rajzolódnak ki, amiket ha felvázolnánk a 2013-as önmagunknak, most lehet szaladna eladni a számítógépét, konzolját. Egy legendás franchise egy évtizede várt folytatása, azaz a GTA 6 viszi a prímet, mögötte pedig a népszerűségi versenyt egy indie játék nyerte, mert eddig a legtöbb példányban eladott idei megjelenés a bújócskázás és a Paint szerelemgyereke, a Meccha Chameleon. Valamint itt van mai tesztünk alanya, egy olyan játék, ami azzal akarja eladni magát, hogy mennyire tud pontosan egy 13 éves játék lenni, aminek majdnem ugyanez a címe.
Igen, már a borítón is bukdácsol a kísérlet, de ennyire nem leszünk szőrösszívűek, ezen túltesszük most magunkat. Illetve mi az, hogy ugyanaz akar lenni, mint a nagy előd?! Az Assassin’s Creed Black Flag Resynced túl akarja szárnyalni az eredetit azáltal, hogy szebb, áramvonalasabb, helyenként alaposan kibővített élményt ígér. A sikerességének a felmérése érdekében megküzdünk hát a nosztalgiával, azaz visszatérünk fejben a Black Flag első eljöveteléhez, hogy aztán áttekintsük és kivesézzük, mit is kaptunk most 13 év elteltével végső soron.
Az eredeti Assassin’s Creed IV: Black Flag nemcsak a széria egyik legszórakoztatóbb darabjaként vonult be a történelemkönyvekbe, hanem azon túlmutató játék. Senki sem tudta, hogy egy jó kalózós videójátékra vágyik, amíg nem kapott egyet a Ubisofttól. Emlékszem, sokan a Desmond-trilógia megcsúfolásának tartották a megjelenésekor, hogy a modernkori történet egy irodában sétálgatós, dögunalmas, felesleges elemmé silányult. A fejlesztőcsapat a korábbi főszereplő halálát követő eseményeket mutatta volna be így, és ez tartalmilag tuti érdekes is volt azoknak, akik figyeltek rá.
Csak vétettek két hatalmas hibát a szakik. Az egyik az volt, hogy az utolsó dolog, amit az ember az iskolából, munkából hazatérve kíván, hogy kikapcsolódás helyett egy virtuális irodában kóborolva minijátékokat oldhasson meg a nap végén. A másik az volt, hogy ezért a nonszenszért a legrosszabb pillanatokban abba kellett hagyni 10-20 percekre a fosztogatást, a kalóz nótákat, a feszítést Feketeszakáll társaságában vagy a késő esti hesszeléseket a tenger lágy ölén. Tudjátok, csak a 21. század legjobb kalózós játékát. Mert bizony ez az volt, de még lehet annál is több.
Senki sem felejti a fekete zászlót
Tisztán emlékszem a mai napig, hogyan zajlott a korábbi Assassin’s Creedek és a Black Flag összehasonlítása szüntelen a barátok, a családtagok, de még a gamer sajtó berkeiben is. De arra a konszenzusra is, hogy ha letakarjuk a dobozán a címet, ha elfelejtjük egy pillanatra a franchise-zal járó terheket, akkor ez a nagybetűs KALÓZJÁTÉK volt, amiről minden kisfiú és kislány álmodozott. Még a mából nézve is kijelenthető, hogy jobb is lett volna, ha a Ubisoft sem nevezi AC-nak ezt, mert senkit sem az a része mozgatott meg benne. Nem véletlen, hogy akárhány korabeli tesztet visszanéz, visszaolvas az ember erről a címről, mindegyikben egy közös pont, hogy mennyire meglepődtek az újságíró kollégák a téma iránt azonnal kialakuló vonzalmukon, hogy mennyire könnyen elvesztek a Karib-tengeren Edward Kenway bőrébe bújva.
A PC Gurun annak idején 93 pontot kapott Bate mestertől a Black Flag, amiért a harmadik részből minden jót megtartott, de ezt tökéletesen öntötte le azzal a kalózos mázzal, amiért látszólag 13 év után még mindig képesek vagyunk megőrülni. Ezért sem véletlen, hogy rögtön kitalálta a Ubisoft, hogy ezt a vasat addig kell ütni, amíg meleg. Igaz, a kiadó elmúlt bő évtizedének tökéletes állatorvosi lova lett ennek a végeredménye, a Skull & Bones. A mai tesztünk persze nem erről szól, döglött lovat pedig nem verünk, csak nem lehet a Resyncedről beszélni anélkül, hogy megemlítenénk ezt is mint a Black Flag egyik kevésbé szép következményét. A Black Flag Resynced fejlesztésének vezetéséért egyébként ugyanaz a – elnézést a kifejezésért, de – szerencsétlen szingapúri stúdió felel, úgyhogy nem mondom, voltak félelmeim. A jó hír azonban az, hogy másodjára már nem követték el a hibákat és felfogták, hogy mind a kiadó, mind a játékosok azt várják tőlük, hogy a saját ötleteik – lásd QTE favágás – helyett a CTRL+C és a CTRL+V gombkombínációkra feküdjenek rá. Meghallották a kérést, és ami még fontosabb, teljesítették is.
Ismerős vizeken evezés
Az Assassin’s Creed Black Flag Resynced több szempontból is frissnek hat, de azért vannak dolgok szép számmal, amik nem változtak. Ilyen például az életét a Karib-tengeren tengető Edward Kenway karaktere, története. Ő továbbra is teljesen leégve kóvályog az Újvilágban, mígnem egy tengeri csatában szembe nem kerül egy asszaszinnal – itt vesszük fel a fonalat. Kis kergetőzést, kardozást követően a Terminátor stratégiáját követi Edward, és elveszi a halott bérgyilkos ruháját. Fontos különbség kettejük között, hogy ő nem a lázadás vezérének kivégzését reméli ettől, hanem hogy végre hazatérhet Angliába a feleségéhez egy hajónyi arannyal, mint azt évekkel ezelőtt megígérte neki.
Valójában viszont fogalma sincs arról, hogy mibe keveredett ezáltal, és csak lassan fog eljutni odáig, hogy az Obszervatórium nevű hely nem csak sok pénzt érhet a számára, hanem az emberiség szabadságának vagy épp elnyomásának a kulcsa is ez egyben. Bár valljuk be, jó katalizátor volt 13 éve és most is, hogy az Edwarddal üzletelő templomosok nem olyan hülyék, hogy örökkön örökké Duncan Walpole-nak nézzék főhősünket, ezért az első gyanús pillanatot követően inkább rabszolgasorba küldik egy Spanyolországba tartó hajó fedélzetén. Innen ismerősen folytatódik a sztori: Edward kiszabadul, majd Adéwalé segítségével elkötnek egy brigget, amit aztán egy okos kismadár után Jackdawnak, avagy Csókának keresztelnek el, hogy az esélytelenek nyugalmával később a Karib-tenger legádázabb kalózaivá váljanak.
Puskaporos a levegő
Mire eljutunk az újrakiadásban odáig, hogy a saját hajónkkal a saját akaratunk szerint járjuk a tengert, addigra alaposan szemügyre vehetjük Havanna élettel teli városának 18. századi mását, továbbá egy-két szigetet és hajócsatát is megjárunk. Mindez pedig elég is lesz arra, hogy konstatáljuk: az Assassin’s Creed Black Flag Resynced gyönyörű. A játékot PC-n volt szerencsém kipróbálni, egy 4K felbontású OLED tévén játszottam vele egy AMD Ryzen 5 5600X és egy Nvidia RTX 5070 Ti társaságában úgy, hogy mindent, beleértve a sugárkövetést is a maximumra tekertem, a DLSS-t DLAA-ra állítottam, tehát nem képskáláztam, és tényleg csak szuperlatívuszokban tudnék nyilatkozni a grafikáról.
Ha valamihez hasonlítani kellene, akkor az Anvil motor miatt a Shadows adja magát. Direkt elővettem mindkettőt a tesztidőszak alatt, és arra jutottam, hogy simán párba állíthatóak lennének. Bár ha mindenképp győztest kellene hirdessek, akkor részletességben elhanyagolható mértékben, ám alulmarad a Black Flag. Minden cseresznyefáért kárpótol azonban a hajócsatákban a végtelen puskapor, vagy mondjuk úgy: a kalózós játék látványa nem csak kellemes a szemnek, de valódi szórakoztató értéke is van annak, amikor tűz és víz egyszerre nyeli el az ellenségeinket, szemben a kismillió rózsaszín virággal a japán AC-ban.
Annak is örülhetünk, hogy a Resynced PC-s verzióját olyan jól összerakták, hogy ha követjük a gépigényre vonatkozó előírásokat, akkor grafikonokon kell kutatni az fps dropok után. Sőt, finoman merem állítani, hogy a kiadó még túlzott is a magas és az extrém követelményekkel, és ha például az előbbi gépigényének megfelelünk, akkor az utóbbi látványát is kipréselhetjük a masinánkból, főleg, mert a Ubisoft eleve különféle képskálázási eljárásokkal, beállításokkal együtt értette ezeket a határokat. A látványhoz és a technológiai részletekhez tartozik még, hogy új szigetek is gazdagítják a játék világát, miközben az eredeti játékban lévők is megszépültek, részletgazdagabbak lettek. Továbbá ne menjünk el amellett sem, hogy immáron töltőképernyő nélkül mehetünk mindenfelé, beleértve a városokat is, amelyeket régen nem lehetett csak úgy megközelíteni a nyílt világ részeként, azok kvázi külön pályák voltak.
Nem csak rum van a fedélzeten
A látvány mellett tartalmi újdonságokból is van szép számmal. A legjelentősebb, hogy a teszt elején emlegetett modernkori játékmenet a kukában landolt, nyomát sem találjuk, semmi sincs, ami önkényesen megszakítaná a kalózkodást ezúttal. Az Assassin’s Creed Black Flag Resynced kipörgetése mégsem vesz igénybe majd kevesebb időt, mint az eredetié, ugyanis bekerült 6 órányi új küldetés. Egyrészt, a jelenkori sztorit leváltja négy teljesen opcionális Rift, vagyis olyan az Animus-világban játszódó meta missziók, amelyek például azt a kérdést feszegetik, hogy mi lett volna, ha Edward betartja a feleségének tett ígéretét, vagyis két év privatér szolgálat után hazatér hozzá. Másrészt, megismerkedhetünk három új karakterrel, akik a hajónkon szolgálva hasznos bónuszokat adnak majd. De ami ennél is fontosabb, hogy a néhány misszióból álló történeteik és az ezekhez készített teljesen új átvezetők remekül sikerültek, maguk a karakterek pedig simán lepipálnak sokakat, akik szerepeltek eddig is a játékban.
És ha már átvezetők, itt kérdezném meg, hogy mégis mi a francért nem gyújtottuk még rá a Ubisoftra a házat, amiért az utóbbi években egyre faékebbek lettek ezek a jelenetek?! Mármint most a Black Flaget látva – ami az eredeti változatához hűen valóban mozis élményre hajazó átvezetőket tartalmaz – érdekelne, hogy az újabb és nagyobb AC-kben miért érjük be a fapofát vágó, folyton egy helyben álló karakterekkel, az alibi szinkron munkákkal? Rövid rant vége.
A harmadik nagy újdonság a történet szempontjából pedig az, hogy az eredeti játék vége után helyet kapott egy teljesen új fejezet, benne 8 küldetéssel. Nem szeretném elspoilerezni, hogy ez kiről, miről szól vagy hová fut ki. De annyit elárulhatok, hogy érdekes adalék lesz a rajongóknak, köztük is különösen azoknak, akik az évek alatt sokszor újrajátszották a Black Flaget, ezért már kívülről fújják az összes párbeszédet, mellékszálat benne.
Kard ki kard!
A sztori bővítéséhez mérhető változás az Assassin’s Creed Black Flag Resyncedben, hogy hozzányúlt a harcrendszerhez a fejlesztőcsapat. Ezt azzal harangozták be az újrakiadás bejelentésekor, hogy az RPG AC-k fognak visszaköszönni, ami részben igaz. Jómagam az eredeti Black Flaget is PC-n játszottam, sőt először billentyűzeten, ami azt jelenti, hogy a harcolás és az E-billentyű olyan szinonímákként élnek a fejemben, mint a kegyelet és az F-billentyű a CoD-osoknak. Hiába mutogatták, hogy könnyű és nehéz támadások kerültek a játékba, de alighanem a veteránok kedvéért továbbra is módunkban áll egy-két gombos harcokat vívni. Sőt vannak kardok, amelyekkel egyetlen hárítás elég ahhoz, hogy két vagy akár három ellenfelet is leterítsünk zsinórban úgy, hogy nem fog megszakadni az ujjunk a munkától. Persze nem muszáj így játszani, úgyhogy a kecske is jól lakhat, a káposzta is megmaradhat, ezt a játékosra bízzák a fejlesztők.
Viszont aki arra számított, hogy majd olyan epikus harcokat vívhat, mint a harcrendszer szempontjából szerintem legjobb AC-ban, a Valhallában, az súlyosan téved, annál ezerszer limitáltabb a Black Flag. Itt érdemes megemlíteni azt is, hogy még egy látványos visszafejlődés is történt a harcok terén az eredetihez képest, hiszen csakis a kardjainkkal és a pisztolyainkkal küzdhetünk. A 2013-as verzióban a rejtett pengékre is átválthattunk, de most ezek csakis az észrevétlen gyilkolászásra alkalmasak, direkt nem vehetjük őket elő bármikor. Továbbá az akkori AC-k egyik jellegzetes eleme szintén eltűnt, mert nem vehetjük fel az ellenfelek által elejtett fegyvereket, vagyis nincs többé muskétával lövöldözés vagy fejszével aprítás sem. És nem, még az új mordályos ellenfél típus fegyverét sem kaphatjuk fel, pedig menő lenne. A világ ettől persze nem dől össze, de nyugodtan morzsoljon el egy könnycseppet az, akinek kellemes emléke volt arról, amikor egy nagyobb hajó megcsáklyázása után egyik fegyvert kapta fel a padlóról a másik után.
Mélyvízben
Ha már nosztalgia, itt az ideje rátérni arra, ami miatt valójában mindenki itt van: milyen a hajózás, milyen a hajócsata az Assassin’s Creed Black Flag Resyncedben? Röviden: legalább olyan jó, mint régen, ha nem még jobb. A bővebb válaszom pedig hadd indítsam onnan, hogy a 2013-as változat nekem az a játék volt, amihez még hetekkel a kijátszása után is simán visszatértem csak azért, mert megjött a kedvem kicsit hajókázni kalóz nótákat hallgatva, vagy amiben egy rosszabb nap végén levezethettem a feszültséget azáltal, hogy minden szembejövő hajót addig lőttem az oldalsó- és a mozsárágyúkkal, amíg a habok el nem nyelték a teljes Karib-térséget.
Mindez azért fontos, mert igen jól kitapasztaltam az eredeti hajócsaták lehetőségeit, limitációit annak idején, tudom, hogy milyennek kell lennie. Nos, az ehhez mért elvárásaimat még felül is múlta a Resynced. Mert nem elég, hogy a harc pontosan azt hozza, amit kell, de a korábban említett új karakterek jóvoltából bekerült néhány extra támadási lehetőség, amelyek a tapasztalatom szerint kiegyensúlyozottak lettek, mégis alkalmasak arra, hogy feldobják a már jól ismert repertoárt és kihúzzanak a csávából. Ráadásul a a hajó két oldalára rögzített forgófegyver is manuálisan célozható immáron pont úgy, mint a Rogue-ban, amiért jár a pluszpont. A legnagyobb változás mégis az, hogy mennyivel látványosabbak a csaták az új kiadásban, mint a régiben, különösen akkor, amikor sok hajó vesz részt benne. Sőt előfordult, hogy megálltam egy szigetről nézni, ahogyan a spanyol és brit NPC hajók csatáznak egymással, mert szórakoztató volt.
A békésebb hajózás esetében pedig azt értékelhetjük, hogy milyen szépek a helyszínek vagy a víz maga. Valamint az is tetszett, hogy bárhol alá lehet merülni és a partok közelében kidolgozott korallok, hajóroncsok várnak arra, hogy felfedezzük őket. Ami ront valamelyest a hajózáson, hogy a szélnek nincs annyiszor és akkora jelentősége, mint régen volt. Nincs minitérkép sem, tehát a viharokban jobban magunkra vagyunk utalva, semmi sem mutatja, hogy milyen víztölcsérek, hullámok, villámok fognak pillanatokon belül pont odacsapni, amerre tartunk. Cserébe nagyon látványos, amikor végignézhetjük relatíve közelről, ahogyan egy víztölcsér szétkap egy ellenséges hajót, és kevésbé szerencsés, amikor velünk történik hasonló.
Összegzés
Mire ez a teszt megjelenik, már majdnem két hete nyúzom az Assassin’s Creed Black Flag Resyncedet. Ez egyrészt jelzi azt, hogy mennyire bízott a kiadó a sikerben, másrészt azt, hogy a tényleges rajtra egy valóban kész játékot kapnak a játékosok. A teszt időszakban egy frissítést adtak ki a fejlesztők, amiben a bugok egy részének és a teljesítménynek a javítását ígérték, de személy szerint semmi olyanba nem futottam bele előtte, ami zavart volna, és az fps-emre sem panaszkodhattam. Vagy ha voltak is hibák, akkor csak úgy, mint 2013-ban, 2026-ban is remekül elfedte a kalózos körítés ezeket, mert fosztogatni és hajókázni bizony még ma is remek élmény. Sőt meg merném kockáztatni, hogy ez a kiadás még az erős nosztalgiával együtt is jobb lett, mint az eredeti volt. A modern részek kivágása, az új tartalmak, valamint a mai igényekhez igazított látvány rengeteget dobnak egy már egyébként is remek címen. A számtalan felfedeznivalóval, fő- és mellékküldetésekkel, gyűjtögetéssel simán bele lehet ölni azt a kb. 60 órát, amit az eredetibe is annak idején, feltéve, hogy a 100%-os végigjátszásra hajtassz. De amilyen könnyű elveszni még most is a Black Flagben, amennyi extra tartalom került még bele, valószínűleg a 60 óra egy konzervatív becslés lesz majd, amikor már sok játékos teljesítéseit átlagolhatjuk. Közben azt se feledjük, hogy a többjátékos módnak a modern sztorival együtt búcsút intett a Ubisoft, vagyis a kijátszás után már legfeljebb csak a hangulatért lesz érdemes vissza-visszatérni.
Július 9-től bárki csatlakozhat 59,99 eurós kezdő áron, ennyit bizony megér ez a kaland még akkor is, ha már másodjára adják el nekünk. Akik adnak neki egy esélyt, azok imádni fogják a Resyncedet, akár játszottak a 2013-as változattal, akár most fognak először átvedleni szárazföldi patkányból a Karib-tenger rettegett kapitányává. Sőt meg merem kockáztatni, hogy ha nem egy remake volna, vagy ha nem a GTA 6-tal egy évben jelenne meg, akkor valószínűleg 2026 egyik legjobb videójátékos élményeként hivatkoznánk rá még az unokáknak is. De talán nem is baj, ha végül lemarad a díjátadókról, mert hosszútávon mindenki jobban örülne annak, ha új játékok készülnének az egyre gyakoribb remake-ek és remasterek helyett. Még akkor is, ha ez történetesen a legjobban sikerült felújítások között lesz számontartva, és ezért megérdemli az elismerést, amit a sajtótól kapni fog.
Borítókép: Ubisoft
