• Szeptember 12-én indul a korai hozzáférés
  • Végleges megjelenés valamikor jövőre

A Blancpain GT versenysorozat hivatalos játéka lesz az Assetto Corsa Competizione, melynek rajtrácsára az eredeti tervekkel ellentétben sajnos nem nyáron, hanem ősszel állhatunk majd fel. Egész pontosan szeptember 12-én indul majd a korai hozzáférés Steamen, ahol a tervek szerint havi szinten érkező frissítésekkel új járgányok, pályák és funkciók kerülnek majd a játékba, míg el nem jön a végleges megjelenés napja. Ez utóbbi azonban elég bizonytalan, a jelenlegi terek szerint jövő év elején számíthatunk rá.

assetto-corsa-competizione-rainy.jpg

Az Assetto Corsa Competizione ugyan „csak” a GT3 kategória járgányaiba enged bepillantást, de az elődből kiindulva panaszra nem lesz okunk még így sem. Ráadásul a Kunos Simulazioni ezúttal még jobban ráfekszik a többjátékos módra, a hatékony besorolási rendszernek hála a profi és kezdő játékosok is megtalálhatják majd a számukra megfelelő kihívást. A legelvetemültebbek számára pedig akár egy teljes, valós időben mért 24 órás játékmód is rendelkezésre áll - persze ahogy azt illik, időközben pilótacsere lehetőségével.