• Befutott az Atomic Heart gépigénye
  • Ami egész visszafogottra sikeredett
  • Bár arról, hogy maga a játék mikor fog megjelenni, sajnos még nem beszéltek a fejlesztők

Az Atomic Heart az eddig napvilágot látott információk és előzetesek alapján egy elképesztően egyedi világgal és erős hangulattal megáldott FPS-nek ígérkezik, mely a BioShock és a S.T.A.L.K.E.R. legszebb pillanatait idézi majd, a fejlesztők azonban így sem beszélnek róla sajnos túl sokat. A projekt mögött álló Mundfish legutóbb még tavaly nyáron jelentkezett egy előzetessel, mikor elárulták, hogy a program újgenerációs konzolokra is érkezik, azóta viszont elég nagy a csönd a stúdió háza táján.

Ezért is lehet talán kicsit meglepő, hogy nemrég derült égből villámcsapásként befutott az Atomic Heart gépigénye, mely meglehetősen megengedőnek tűnik. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a fejlesztők szerint is csak egy előzetes követelmény, ha például 4K-ban, bekapcsolt sugárkövetés mellett szeretnénk játszani, ahhoz egyértelműen erősebb vas kell majd.

Atomic Heart minimum gépigény

  • Operációs rendszer: Windows 7, 8, 8.1 vagy 10, 64 bites
  • Processzor: Intel Core i5-2500K 3,3 GHz vagy AMD FX6300 3,5 GHz
  • RAM: 6 GB
  • Videokártya: Nvidia GeForce GTX 780 (3 GB) vagy AMD Radeon R9 290 (4GB)
  • Tárhely: 22GB

Atomic Heart ajánlott gépigény

  • Operációs rendszer: Windows 7, 8, 8.1 vagy 10, 64 bites
  • Processzor: Intel Core i7-4770K 3,5 GHz vagy AMD Ryzen 5 1500X 3,5 GHz
  • RAM: 8 GB
  • Videokártya: Nvidia GeForce GTX 1060 (6 GB) vagy AMD Radeon RX 580 (8GB)
  • Tárhely: 22GB
Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!