• Az Alan Wake 2 is kap Performance módot
  • Dacára annak, hogy 30fps-re optimalizálták az élményt
  • Az opció csak a PlayStation 5-öt és az Xbox Series X-et érinti
  • Egyelőre nem tudni, hogy hány képkockát kapnak azok, akik inkább a teljesítményt preferálják

A "félgenerációs" konzolok (PlayStation 4 Pro, Xbox One X) megjelenése óta bevett szokássá vált, hogy egy-egy nagyobb kaliberű cím esetén választhatnak a játékosok a nagyobb felbontás és a magasabb képkockaszám között, így sem a látvány, sem pedig a sebesség kedvelőinek nem kell kompromisszumokat kötniük – legalábbis a hardver keretein belül. Ez a tendencia aztán az új masinák érkezésével is folytatódott, így szinte minden AAA program esetében akad Performance és Quality mód, az október 27-én érkező Alan Wake 2 esetében viszont még nem erősítették meg a választási lehetőséget – egészen mostanáig.

Maga a Remedy Entertainment kommunikációs igazgatója, Thomas Puha ragadott ugyanis billentyűzetet, hogy megossza a jó hírt: a remeknek ígérkező túlélőhorror is kap Performance módot, bár részleteket egyelőre nem közölt a dologgal kapcsolatban. "Örömmel jelentem be, hogy a teljesítményt előtérbe helyező móddal fog gazdagodni az Alan Wake 2 PS5-ös és Xbox Series X-es változata" – osztotta meg a rajongókkal. "A játék a kezdetektől fogva 30fps-re lett kihegyezve, hogy a vizualitásra és a környezetre koncentrálhassunk, de valahogy mégis sikerült beépítenünk egy Performance módot. A részletekről később fogunk beszélni." Ahogy az látható, a Series S nem szerepel a listán, így ott vélhetően marad a "korlátozás", emellett pedig az sem derült ki, hogy hány képkockát takar ez a mód – bízzunk benne, hogy a 60 lesz a cél, bár a grafikát elnézve erre azért nem vennénk mérget.