• Jól halad az Alan Wake 2 fejlesztése
  • Jövőre mindenképp megjelenik
  • És a többi projekttel is jól áll a Remedy

A befektetőknek szánt tájékoztatón a Remedy Entertainment vezérigazgatója, Tero Virtala elárulta, hogy a tavalyi The Game Awards során bejelentett Alan Wake 2 fejlesztése az aktív szakaszba lépett, a munkálatok gőzerővel haladnak, így képesek lesznek tartani a jövő évi megjelenést. A CEO azt is elmondta továbbá, hogy a Max Payne első és második részének felújításán jelenleg egy kisebb csapat dolgozik, míg két Control-játék is készülőben van, a Codename Condor, ami egy kooperatív élményre fókuszáló spinoff, valamint a Codename Heron, ami még csak koncepciós szinten létezik. Mindezek mellett pedig az ingyenesen játszható multiplayer játék, a Vanguard is készül, bár még ez a cím is a tervezőasztalon pihen. Jól tele van tehát a stúdió naptára, az első érkező pedig az immáron a túlélő horror műfajában induló Alan Wake 2 lesz.