Néhány generációval ezelőtt még mindenki tisztában volt a konzolháború fogalmával, mostanra viszont a történelemkönyvek lapjaira „száműzték” ezt a szót – sokak legnagyobb örömére. Már tanulmány is született azzal kapcsolatban, hogy a mostani fiataloknak teljesen mindegy, milyen platformon játszanak, így aztán nem meglepő, hogy a nagy konzolgyártók is elkezdték kitárni a kapukat más platformok előtt.
A Sony ugyebár a PC-s tábort vette célba az extra bevétel érdekében, a Microsoft pedig még ennél is tovább ment, hiszen mostanra több Xbox- és PC exluzív program is megjelent PS5-re (élükön az óriási sikert arató Forza Horizon 5-tel), az elkövetkezendő hetekben pedig olyan blockbusterek futnak be a hófehér masinára, mint a Senua's Saga: Hellblade 2 és a Gears of War: Reloaded. Egyelőre nem tudni, hogy mik a techóriás hosszú távú tervei, a MP1st cikke alapján azonban nagyon úgy fest, hogy két, rengeteg ember által várt nagyágyú is tiszteletét teszi majd a Sony gépén.
Az említett portál által megszerzett önéletrajzok alapján (via Insider Gaming) mind az előzményként funkcionáló Gears of War: E-Day, mind pedig az ezer éve bejelentett State of Decay 3 megjelenik PS5-re, és bár hivatalos megerősítésig érdemes fenntartásokkal kezelni az infót, nem lepődnénk meg, ha a Microsoft multiplatformmá tenné ezeket a címeket – főként Marcus és Dom kalandját. Már csak azért sem szabad készpénznek venni az imént leírtakat, mert az MP1st nem mellékelt forrást a hír mellé (önéletrajzok esetén ez egy kissé problémás lenne), mindenesetre elég sok vörös vonalat átlépett már a techóriás ahhoz, hogy bizakodóak legyünk a dologgal kapcsolatban. Szerintetek mennyi az esély arra, hogy a szóban forgó játékok már a megjelenés napján elérhetőek lesznek PlayStation 5-ön?
A borítóképek forrása: Steam, Xbox Game Studios