• Új stúdiót nyitott az Amazon Montrealban
  • A csapat magját a Rainbow Six Siege veterán fejlesztői alkotják
  • Első játékuk pedig egy multira kihegyezett, új IP lesz

Az Amazon egy ideje már szeretne betörni a játékiparba, ezen próbálkozásai azonban eddig általában csúfos kudarccal végződtek. A New World című MMORPG-jük például a világ minden kincséért sem akar megjelenni (legutóbb idén február közepén csúszott a megjelenés), a Crucible című hero shooterük pedig nagyjából fél évet „élt”, mielőtt érdeklődés hiányában elkaszálták.

Mindez azonban nem vette el a cégóriás kedvét a próbálkozástól, most ugyanis kiderült, hogy új stúdiót alapítottak Montrealban, méghozzá a Rainbow Six Siege veterán fejlesztőinek a segítségével. Hogy pontosan min dolgozik ez a csapat, azt még nem tudni, az illetékesek szerint azonban egy multira kihegyezett új IP készül náluk, ami egy abszolút logikus választásnak hangzik, már csak a fejlesztők Rainbow Sixes háttere miatt is.