• November 9-én leállnak a Crucible szerverei
  • Egy közösségi ünnepléssel fognak búcsúzni a játéktól

Ha ki kellene választani 2020 legnagyobb bukását, akkor sokan már most is a Relentless Studios free-to-play shooterére, a Curcible-re szavaznának. A májusban, az Amazon gondozásában megjelent, majd villámgyorsan visszavonulót fújó játék pedig most még inkább bebiztosította helyét ezen a nem túl dicső trónon, a fejlesztők ugyanis bejelentették, hogy nem fogják tudni megmenteni a játékot.

hivatalosan-is-megbukott-a-crucible-a-fejlesztok-lelovik-a-jatekot.jpg

Az utolsó fejlesztői helyzetjelentésből kiderül, hogy hiába dolgoztak az elmúlt hónapokban a javításokon, végül azt a döntést hozták, hogy lelövik a Crucible-t. Ennek értelmében november 9-én leállnak a szerverek, a custom games menüpont addig még elérhető marad azok számára, akik benne vannak a zárt bétában.

Lesz egy nagy, közösségi ünnepléssel egybekötött tesztelés is az elkészült funkciókkal, mely a játékon belül és a hivatalos Discord csatornán fog zajlani, az ezzel kapcsolatos részleteket később fogják bejelenteni. A fejlesztőcsapat a jövőben a New World MMO-n, illetve más Amazon-projekteken fog dolgozni.