• Borzalmasnak ígérkezik az Aquaman az Elveszett királyság
  • A tesztvetítések visszajelzései alapján

Némi csúsztatást követően a jelenlegi tervek szerint az ünnepek sűrűjében, 2023. december 25-én fog befutni az Aquaman és az Elveszett királyság, melyben Jason Momoa ismét felölti a DC halakkal társalgó hősének szerepét. A film sorsát már eleve nehezíti, hogy visszatér benne Amber Heard, aki az exférjével, Johnny Deppel kapcsolatos botránya és bírósági ügye miatt kvázi közutálatnak örvend, de a jelentések szerint a film tesztvetítései se sikerültek eddig túl jól.

A beszámolók szerint a tesztvetítések alapján az Aquaman és az Elveszett királyság nem csak rosszabb, mint elődje, de unalmas is és kvázi az eddigi legrosszabb DCEU-film. Ugyancsak aggasztó jel, hogy állítólag többeknek annyira nem nyerte el a tesztését a film, hogy nem is ülték végig, hanem még a vetítés vége előtt kisétáltak róla. Az elhangzottak után nem lenne meglepő, hogy bár állítása szerint örökké ő lesz Aquaman, de Momoa a DC univerzumának egy másik karakterét elevenítené meg, például a sokat pletykált Lobot.