• Michael Fassbender nyilatkozott az Assassin’s Creed-film
  • Szerinte olyan lesz, mint a Mátrix
  • Nem lesz sok vér, inkább látványos akció, lopakodás
  • Kevés CGI-t használtak

Mind a mai napig egyetlen videót sem láttunk az első, élőszereplős Assassin’s Creed-filmből, lassan azonban kezd körvonalazódni, hogy mire is számíthatunk. A főszereplő, Michael Fassbender az Empire magazinnak nyilatkozott, és megtudtuk, hogy nem egy fantasy filmre fogunk beülni, hanem sokkal inkább egy sci-fi-re, valami olyasmire, mint a Mátrix.

„A DNS-memória ötlete az egyszerű fantasy fölé emeli a filmet, ez ugyanis olyan, amiben hihet a néző. Mindig a Mátrix forgott a fejemben.”

Fassbender azt is elmondta, hogy a film nem lesz különösebben véres, inkább az érdekes akciójelenetekre és a lopakodásra fognak koncentrálni, ezzel is türközve azt, amit a játékokban láthatunk. Ráadásképpen kevés számítógépes effektet fognak használni, sok akrobatikus mutatványt valódi ember, vakmerő kaszkadőrök végeztek -- egy 36 méteres szabadesést például kötél nélkül hajtott végre Damian Walters, az egyik dublőr.

assassins-creed-1.jpg

Michael Fassbender Callum Lynch szerepébe lép, aki az Animus segítségével a 15. századba „utazik vissza”, hogy átélje Aguilar emlékeit, az így szerzett tudását és tapasztalatait pedig felhasználja a saját idejében a templomosokkal szemben.